Akár a szél

Vannak a szabadok, nem tudom, hogy úgy születnek-e, vagy csak azzá teszik magukat, én a nem-szabad vagyok. Túl sokat lazsáltam, nem dolgoztam rajta eleget, pedig most lehetnék akár egy madár is. Repülni, édesem, azt volna jó.

Ezek a szabadok azzal kezdik, hogy megtalálja őket a pillanat. Aztán okosan az emberre néznek, nem értik, hogy mit nem értesz, kerek szemmel magyarázzák neked, a kölöknek, hogy élj a pillanatnak, mert rögtön vége lesz.

Ha valakitől érdemes tanulni, hát egy szabadtól érdemes. Pláne, ha el vagy ferdülve rendesen, és eddig mindig azt csináltad, amit kell, van szépen otthonod, kutyád, gyereked. Meg egy bicaj, anélkül nem megy, reggelente karikázol a végtelenbe.

Hiszed, hogy oda, mert csak aki szabad, az ér el mindent. Az egész világegyetem az övé lehet, ha akarja, de nem, bölcsebb annál, bosszantóan, irigylésre méltóan az. Nem eszik meg olyat, aminek a megevéssel fájdalmat okozhat.

És egy nap fogja magát, elindul a határ felé, most mit csodálkozol, hát pont ettől szabad, hogy bármikor odébbállhat. Eső nem zavarja, a szelet szereti, nem keményíti meg magát, meghajol, úgy nem törik el, és túléli a vihart.

Megy mélységes alázattal, csak a hátát látod, megy, örül a napnak, fákon a bogyóknak, nem kell neki több, mint a nap, a fák, ismeretlen csoportok vad tánca, templomok csodás faragása, a veszteségekről pedig nem tudja, mi az.