Az év péntekje | ritaritmia

Az év péntekje

Visszahúzódni egészen mélyre, ezen gondolkodom, mi volna jobb, vagy teljesen kinyílni, jönni-menni, minden forró utcasarkon sárga fagyit nyalni.

Semmiségekről hosszú délutánokat végigfecsegni.

Lassan testet öltenek a nyár veszélyei. Beüldöz, egyre beljebb, hogy onnan összehúzott szemmel kinézzek. Cseresznyefám látom, burgundival pöttyözött dús zöldbe bújt legfelső ágait. Túlvállalta magát idén a fa. Nem könnyített rajta fagy, a szél is már csak annyiban, hogy a fürtök felét a földre verte. Nehéz így fának lenni. Ahogy tud, úgy szabadul meg a sápadt szemektől, nem várja meg, míg megérnek, koraszülött gyümölcs. Szomorú cseresznyeszőnyegen lépdelünk, miközben söprűért megyünk.

Tovább nézek, nyurga rózsák a másik oldalon. Magasabb már, mint a legmagasabb fiam, nem tudja, hova nő és minek, mikor nem futó, álló elvileg. Nincsenek ág-bogán fejek. Fönt, egész fönt növeszt pár virágot, lenéz mindenkire, pökhendi pink rózsa.

Az ég lehetne kékebb, nem ilyen savószín fehér.

Félelmetes várni, hogy mi lesz. Mert lesz annyi minden. Nem csak glatt kis év vége, ó, ió, ció. Mikor megbillen az alaposan berögzült rend, az minimum különleges. Hiába hisszük, hogy jó felé lendül, muszáj lesz afelé, benne van a mi-van-ha. Komponálunk rá pár verziót.

Van, aki váltig a közepest választja. Festina lente!, Lassan siess!, szép és egyszerű, erős a hajlamom rá. Elég, ha már azt lehet mondani, egészen jól van így, és eltocsoghatunk benne békében. Mégis van, hogy fogjuk magunkat, és bedőlünk. Bele mellel a szélnek, akár a cseresznye. Hogy megtép vagy segít repülni, hát az apránként kiderül.

Péntek van. Az év péntekje. Még épp nem harapsz a szünetből, nem fogynak az értékes napok, de már érzed a strandlabdák szagát. Már félgőz sincs, csak játék, könnyű kis kirándulás. Nagy tervek messzire. De még itt kell lenni. A mozik ideje. Kutyák szigete. Wes Anderson és a disztópikus mese. Megaszaki városa, korrupt Kobayashi. Alpaka gyapjú a kutyák szőre. Bűbájos szatíra, őrület, csak nem a ma Magyarországa? Yoko Ono professzorsegéd a saját hangján beszél. Művészi nosztalgia. Fantasztikus, mint Mr. Fox. És mint Atari haikuja.

„Mi történt veled,
Ember legjobb barátja?
Tavasszal elvirágzol.”

Szerencse, hogy most épp nyár jön.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*