Elegem van, elegem volt már tegnap is | ritaritmia

Elegem van, elegem volt már tegnap is

(…) Kegyetlen, amikor rád csapnak. Ketté a derekadat. Széthasítalak. Hányfelé, végül is mindegy, kettő fölött mindegy, hogy hány darabban vagy. Az vigasztal csak, hogy a körme alá annak, aki csap, mindig bennragad valami, elemi szál, bőrdarab. A szagom ott marad a kezén, a vérem íze a szájában, repülnek a cseppek, eltalálja, háhá, eltaláltalak.

Felbátorodom, egészen fellelkesülök, két darabban most én jövök, föl, föl, alsó részem, lendülj támadásba felsőm, ne add föl. Rendszerhibáztál, persze tagadod. Rád taposok. Taposok, taposok, sarkammal sanyargatlak a végén, tűnjön el a hibáztatás, kenődjön szét az aszfalton. Folt, fekete aszfaltfolt a lelkeden, megégetem magam, lélekig hatolok, kényes kérdés, ne lelkizzél, ne hozd fel, föl, amin csak nevetek, kurva!, mi az, hogy lélek, ha mással kefélsz.

Ilyeneket kérdezne szíve szerint, majdnem elájulok, mint amikor annyira ünnepség volt, annyira november hét, vagy mikor énekeljük, nem azt, hát mást, széles a repertoár, alig van levegő. Kipárolognak, tornaterem, nem nyitnak ablakot, nehogy kiszálljon az ének, nehogy elkanyarodjon attól, akinek szól, veres selymen veres mosoly. Ne nézz, úgyse látsz belém.(…)

Üvöltő Negyvenesek tőlem, idézet a címben és a szövegben a Kisszínestől, Kalligram, 2012. január


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*