élet egy idiótával

amikor az ember dübörög a francba, maga se tudja, merre, mert túl nagy a térkép léptéke, egész itália, ez meg csak toszkána, csupa apró falu, és lát közben százféle homokszín szépet – kövek a lelkében, mert legtöbbször kövek, kevés fém, néha szardellával töltött zsályalevél (pongyolában, papírtörlőre szedve az olaj miatt), lassan megérik benne, miként a másikban is saját idióta-eszménye, anélkül, hogy elfogadná a kézenfekvő lehetőséget – egészen másfajta patologikus esetről álmodozik.