Ez a fiúk sorsa | ritaritmia

Ez a fiúk sorsa


Utálom lemosni a bordó körömlakkot. Majdnem fekete, azt szeretem igazán, ha jó alvadtvérszínű. Lemosni nehéz, sok vele a maszatolás, kenődik, csomó lapocskát kell elhasználni, így is marad a csücsköknél. A fiúk utálnak könyvet csomagolni, összeér a két utálat, kihasználom. Ülök az asztalnál, illesztek, húzom le a csíkokat, vágok, alakul a csúszós könyvkupac, hamvas még a nejlonborítás. A két kisebb a lábaimnál térdel, nagy az egyetértés, nem vesznek össze, mindegy, kinek jut a jobb. Erika lemosó, nincs benne aceton, locsolhatják nyugodtan szanaszét. Precízen csinálják, nézik egymásét, melyik a szebb. A csücskökben most nem marad semmi, a legnagyobb azt mondja, olyanok, mint a rabszolgák, szerintem meg mint a cipőpucoló indiaiak. Őt is befogom, mi egy sorban tarjuk a kölyköket, vágja csak kifelé a papírpénzeket. Épp elkészülünk, mindenki boldog, mikor a legkisebb üvölteni kezd, kell neki az összes papírhúszas. Tisztára, mint a Haumann kicsiben, szorongatja naphosszat a telefonfülkét, piros fém londoni fülke a kincsese. Kutya hugyozza le az egyik oldalát, a másikon egy szőke kislány nyújtózkodik, hogy elérje a rést az érméjével. Szigligetről tarsolyt hozok a fagyizó melletti íjászboltból, igazi bőr, bőr az összehúzója is. Tessék, egy tarsoly a titkos dolgaidnak, és átpakolja bele az aprópénzeit. Tuti bankár leszel, mondom, nem érzi az iróniát, örül, innentől bankár lesz. Ma reggel az óvodához már inget követelt.



Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*