Általános

Hol is van az a szeptember?

Három kell egymás után, három szoborkép. Ez úgy jön majd ide, hogy álljuk, de keményen a nyarat. Jó ez a gyürkőzés, de reggelenként egyre gyakrabban jut eszembe a feliratos póló valamikor júniusból, végre nyár van, basszameg. Már akkor azt éreztem, hogy klassz volna egy ilyen, most meg, ha lenne, le nem vetném, az ziher.

Nem a meleg. Az olyan, mint a hó, hogy leginkább arra való, legyen mivel üdvözölni egymást, híd, ami összeköt, hallod hozzá a zenét a lejárt szlogenből. Biztatólag hat, amikor tudod, hogy ő is lapátolja hajnalonta a garázslehajtót, most pedig ugyanúgy szétterjed a hasán, hónalján a folt rögtön felöltözés után. Nem a meleg izzaszt, hanem az idő.

Muszáj kitölteni, nem kevés meló van vele. Presztízskérdést csinálsz abból, hogy kiskorú ne legyen kocka, magaddal szúrsz ki. Se net, se telefonozás, úgy rohadtul hosszú egy nap. Ráadásul nem fűlik a fogam víz mellé menni, Balaton, kis Duna, nagy Duna, legalább ezt megúsztam. De merthogy azért ott vagyok a szeren, megkapják tőlem a Rómait.

Ma éppen a Kiscellit, onnan a nyújtózkodó nő, ilyennek képzelem magam póló híján reggelente. Túl vagyunk a Kopaszi gáton, megvolt az Apáthy szikla, rizsevés közben Hare Krisna, patakon zúgó, kígyónak lábsó. Diktál a gyerek, írja a doktor, aztán kicsike fordulat, elébük öntök pucolni egy kiló zöldbabot.

Hátha lesz egy órám nyugiban, de csak annyi lett, mert a daraboláson persze összevesztek, hogy elolvassam, mi megy a csoportban, ahonnan a megváltó zöldbabom van. Valaki azt írja, VRA annyira kedves, hogy kovászolnék neki, én meg azt mondom erre, hát kovászoljál, az olyan szép lenne, majdnem, mint pirítóst megkenni a konyhádban egy idegennek.

Leave a Reply

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.