Általános

Kényszer, képzetek

Megvan az érzés, mikor tíz órákat tanulsz per nap? De főként per éjjel, ha nappal dolgozol. Ha meg épp nem, akkor ott tobzódnak körülötted, négy muskétás, szorozd be hárommal, annyi bennük a lendület. Máskor szolidak, csöndesek, mindig csak máskor.

Pedig megfogadtam párszor, önként soha többé. Jöhetnek nekem Lifelong Learning-el, nem izgat a téma. Nem, még nagyapám se, hogy nyolcvanévesen ebéd után még matekot tanított, kikapcsolódásképp meg németet tanult, miután kipróbált néhány frissen ellesett légzőgyakorlatot.

Egyszerűen nem nekem való. A szervezetemben van valami, amitől ambíció, lelkesedés, szomj helyett zsigeri ellenállás lesz. Kilöki magából az újat, a régit megfakítja, hát így működik. Most viszont kénytelen vagyok szegényt megerőszakolni. Nem akarja, mégis csinálom, őszintén szólva megküzdünk egymással.

Szőrmentén diagnózist állítok fel. Részképességzavar, disz-bármelyik, vagy súlyos figyelemzavar. Anno se volt ez másképp, kábé ötször annyi idő alatt értem el odáig, mint az alsó középkategóriás évfolyamtárs. Végül tízszer annyinál álltam meg. Szorgalom volt ez, lelkiismeret, nem pedig eredmény, öröm meg pláne nem.

Most is csak mennek az órák. Tankönyv fölött csúnya gyorsan eltelik az élet. Muszáj kicsit relaxálni közben, kitalálom, csokis-málnást sütök, attól talán csönd lesz. Elgondolom, tényleg be kéne már szereznem egy halvány drapp plédet. Megnézem, vizsga után mik lesznek a premierfilmek.

Válaszolok, esküszöm, más semmi, ha írnak, válaszolok. Kitaláljuk, mi lesz. Meg mi biztosan nem. Küldök néhány szelfit, amint kínlódok. Aztán ketten maradunk, a jegyzet meg én. Olyankor utazgatni kezdek, van jó sok fényképem, bárhová, csak el innen. Pétervárról Novgorodba tartok, kvaszt iszom, bámulok ki a buszablakon, és kattintgatok, ahogy sikerül.

Leave a Reply

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.