Ötvennégy plusz kettő fénykép. A félredobottak. Csak gyűltek, gyűltek, mert épp sehova nem passzoltak.
Az ember időnként fájlnagytakarít. Ezek úszták meg. Innen-onnan.
Kórházi pléden egy váratlan kalap. Tolltartó, hogy milyen precíz a kisfiam. EB-gól-, zsíroskenyér-mámor. Nyizsnyij novgorodi gatyaszár és izlandi sár. Zsinagóga Krakkóban, és VOLT Fesztivál. Festett koponya savanyú spárga után. Ilyenek gyűltek össze-vissza.
De a legkedvesebb nekem mégis a fény, elárvult óvári szekrény oldalán. Ugyanonnan pedig a kert és a kutyám. Fekvőperspektíva, kockás plédről indítva, egy nyári délután.
Ahol nézzük fiammal az eget, kezében Borsodi, pólóján Don’t Look Back. Én mégis ezt teszem, nézem, csak nézzed a régi fényképeket.
Mi van, ha szarul sül el az egész életem?
Azt akkor is végig kell élni!