Mamika

Elmegyek egy virágosbódé előtt a Podmaniczky-Körút saroktól nem messze, sietek, elmegyek előtte, vödörben vágott jácintok a földön, először érzek jácintszagot, február van, huszonhét. A zebránál állok, piros lámpa, vennem kellett volna egy szálat. Állok, vennem kellett volna, sietek, visszafordulok, veszek egy szál fehéret. Selyempapírban viszem, szagolgatom a Csengery utcáig, krónikus bel. Fölmegyek, harmadik emelet, folyosó vége. Ül az ágya mellett a tolószékben, kiültették, ne csak feküdjön mindig. Húzok mellé egy széket, ülünk egymással szemben, mondom, hoztam virágot, és odanyújtom. Közelebb hajol, meg akarja szagolni, nem megszagolja, kinyitja a száját, be akarja kapni a virágot. Virág, mondom, jácint, szagolja meg. Ráterítek egy plédet, körbebugyolálom, nem lóg ki semmije, az erkélyajtóba tolom. Azt mondja, sötét van. Délelőtt tizenegy. Háromkor halott, kezébe teszik a jácintot.