Ördög, az igen, szarva, villás farka | ritaritmia

Ördög, az igen, szarva, villás farka

(…) Tavasszal kezdtem el kijárni hozzá, még hó volt. Ocsmányul összevesztünk az első alkalommal. Vittem neki tököt, hogy megsütjük, teszünk rá pár szem diót, és leöntjük az egészet mézzel. Nekem esett, miért húztam ennyire vékony felsőt. Halványlila, színes könnycseppes felső, mint a kokesi babákon, azon egy polárkardigán, nem illett hozzá egyáltalán, talán ez bosszantotta fel. Levettem, ráültem, mintha könnyen felfáznék, akkor már üvöltött, hogy mászkálhatok úgy az utcán, mint egy utolsó ribanc. Végül a tök ott maradt nyersen, nem foglalkoztam vele. Néhány nap múlva jött egy sms, hogy elég édes volt méz nélkül is, de nem bánná, ha kipróbálnánk dióval, úgy még sosem ette.
(…)
Húzzak a francba, vagy ő húz el, elhúz innen azonnal, és elkezdte bőröndbe dobálni a cuccait. Rohangált a kis házban össze-vissza, dübögött a falépcső, kicsit tompított rajta a padlószőnyeg, édesek ezek a kipárnázott angol otthonok. Terveztük, hogy pár nap még itt, aztán végigsétáljuk Dickens éjszakai útjait, sőt követjük Brontët is egy darabon, így nem lesz belőle semmi, csak ezért kezdtem bőgni. Meg hogy fogok én innen eljutni egyedül bárhová, főleg haza. A lezárt bőröndöt húzkodta keresztül a konyhán, amikor azt mondtam neki, most már eléggé fázom, és hogy ennél tényleg jobb alternatíva az ágy, mi lenne, ha összebújnánk. Lehet, hogy másként kellett volna, kicsit finomabban, mert erre az asztalra vágott, kiborult az uborkasaláta, én hagytam ott, hülye voltam, miért nem raktam rögtön hűtőbe. Csak folyt le szegény fokhagymás lé a bőröndre, harapnom kellett a számat belül, nevetek, biztosan megöl. (…)

A teljes szöveg Lopott kétség címmel a Jelenkor folyóirat honlapján olvasható.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*