Poppins él! | ritaritmia

Poppins él!

Pontosan egy éve fedeztem fel.
A parádi katlan fennsíkján.
Körben hegyek, ormok, Nagy-Lipót, Bagolykő, Csór-hegy, Vadak-orma, Hármas-tető, a Vár hegyek.
Az üveggyárba szöktünk be éppen, romos gyárépület, szomorú cserepek, és onnan jövet.
Ment előttünk, billegett, kezében csokor virág.
Olyan volt, mint a mesében, aztán egyszer csak eltűnt.
Sétáltunk még órákat, sütött a nap.
A dombra ment felfelé, mikor újra megláttuk.
Nem lehetett elmenni mellette, köszönni kellett, megdicsérni a szép orgonát.
Az előbb a nővérének vitte, most a sírra, ha gondolom, menjek vele.
Gyalogoltunk még órákat, sütött a nap.
Csodáltam, hogy nem fárad.
Mesélt, és mesélt, és mosolygott közben.
Ha letaposok egy virágot kitámasztom, és bocsánatot kérek tőle.
Aranybánya van itt a föld alatt, csak épp alig van benne arany. Valamikor hegyikristályt hordtunk haza helyette.
Sosem volt férjem, azok csak legyenek csendesek, ha nem reszkíroznak soha egy sétát, a karosszékből könnyű, ezért nem kellettek.
Ha két nappal hamarabb születek, augusztus 20-án, Vilmoska vagyok, anyámék meg kapnak értem 100 pengőt.
Tűzoltó lettem a faluban, Nagykőrösön egyszer jártam tűzoltóversenyen, első helyezett lettem, szép volt a jutalom, talán Jókai.

És mesélt és mesélt a temetőig végig. És vissza egészen.
Nehéz volt elválni tőle. Olyan volt, mint a mesében, egyszer csak eltűnt.
Nárciszhagymát kötött nekem nejlonzacskóban a kiskapukilincsre, ha még aludna reggel.
Én pedig otthagytam neki cserében a könyvem. Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét. Mert az erdőt, azt ő is imádta.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*