Skoda, smarni, búbánat

Elutazom egy hétre. Meccseknek vége, fiúk szabadok, semmi görcs, hogy miről maradunk le. Nyár van, utazik mindenki, ahova tud. Vagy ahova szeretne.

Nyár, mi az, ami adja magát elsőre. Tiszakécske. Forró bőrön a naptej ott kezdődik el. Megérzem a szagát, Hawaiian Tropic, tömény kókusz, bekúszik a Tisza, bárhol vagyok. Ez már a nyolcvanas évek, aranyárban a húsz faktor, előtte volt a kakaóvaj. Hiába keresed, manapság nem érezni sehol. Patikából szereztük be, kakaóillatú lett az ember tőle, valódi kakaó, olyan, hogy megkívántad. Nyalni nem érdemes, mint hideg húslevesen a zsír, annyi volt benne a pláne.

Nyertünk egy utat Zell am Seebe. Nem tipikus hely a nyárra a sípályák mellett. Föl se tűnt persze, mert minden egyformán zöld. Más se tűnt föl, mert olvastam A katedrálist. Mondták, menjek sétálni, gőzgombócot enni, nézzünk birkákat. Nekem Ausztriából Kingsbridge volt a lényeg. Meg, hogy nem sikerült rábeszélnie a dílernek senkit, szőrmentén egy apartmant ugyan szereznének már be.

Egymást szerető lányokat először Makarskán láttam. Igazi nyári helyzet, nyilván a kagyló miatt. Ülünk a szálloda halljában, furcsán nézi egy nő anyámat. El van ájulva tőle, nincs ebben különös, így van ez, nő, férfi, gyerek, egytől egyig el vannak ájulva. Nézi másnap is, aztán megszólítja, megy a beszélgetés, anyám gyanút foghat, mert egyszer csak piros lesz, menni kell, fáradt a gyerek. A nő néz rá szomorún, markába csúsztat egy lecsiszolt kagylót, neki csinálta, csiszolta az éjjel, néz, majdnem sír, és mikor anyám feláll, a mellette ülő szép, bronzszínű lány vállára dől vigasztalásképpen.

Elutazom, végül nem egy hét lett. Itt pár nap, ott majd egy hónap, amott csak átutazom. Miközben ülök végig a hűvös szobában, lábam feltéve, körülöttem két macska bolyong. Mindenhova eljutok, ahova tudok, ahova szeretnék, ilyen nyár ez.