Tökjózanul | ritaritmia

Tökjózanul

Nagyon kölök vagyok, elhiszem, hogy van angyal. Hiába, én fiúnak gondolom, szép arcú fiúnak, vékony test, lecsatolható szárnyak. Ősztől kezdve beszélgetek vele, nem úgy, ahogy az emberekkel, a szívemmel beszélek, mint a Szorokinban. Nincs semmiféle lista, rajzokat se pakolok ki az ablakba, hogy aztán valaki beszedje. Nem kívánok semmit előre. Másokat csak karácsonyig érdekli az angyal, engem tovább, dumálunk jókat. Meg persze millió, nem hiszed?, millió kis izét kapok, csokit például, egyszer csak egy csoki a semmiből. Nyolc éves vagyok vagy hány éves vagyok, és most ez az angyal-téma, látom az arcát, tényleg. Megy a Barfly a háttérben. A Henry azért csak löki, nekem löki, hogy ne érezzem szarul magam, Some people never go crazy. What truly horrible lives they must lead.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*