Túl krumplis

Álmában volt egy madara, a vállára szállt, ő meg simogatta kis, kemény tollait. Igény esetén bérlővel együtt is megvásárolható, olvasta közben a hirdetést. Egy megvásárolt bérlővel vajon mit kezd. Milyen igényt elégít ki. Akár meg is lehetne próbálni egyszer.

Kopog a szomszéd fapapucsa. Nem a papucs, az ajtó zörög. Felkel, tényleg a szomszéd. Egy másik szomszédról hozott híreket. Hogyan lett öngyilkos még a papucsbiznisz beindulása előtt. Vagyis hogy nem nagyon akart ragasztani talpakat. De muszáj volt. Végül nem ragasztott, hogy ne legyen öngyilkos. A szomszéd arról beszél, a másik szomszédot a teljes apátia miként gyűrte le.

Milyen madara volt. Szarka. Elegáns mellény, pávaszín farktollak. Egy hitevesztett alkesz hangján cserregte, rikácsolta, túl krumplis. Zagyva beszéd, egy szarkától elmegy. Van éntudata. Dehogy a papagáj, aki felismeri magát a tükörben, az a szajha. Nyelvbotlás, mi más. Olyan szép, ahogy repül.

A szomszéd megkérdezi, hogy bejöhet-e. Csak tényleg pár perc. Be. Kár bejönnie, de ha már ennyire. Hagy jöjjön. Leül a hokedlira. Valami érdekli. Nem az, amit kérdez, mit csináltál ebédre. Krumplit. Nem volt eléggé megsózva. Ez a vastag sült krumpli hátránya. Belül túl krumplis.Gyakran jut eszébe Julian Barnes. Robert De Niro-s mosoly, elegáns, brit kiadás.

A szomszédról akar még beszélni. Nincs már mit. Akkor jó lesz a bogáncs is. Mit keres a párkányon vizespohárban. Persze, tudja, hogy Skócia. Jelkép, rend, ilyenek. Mennyi mindent tud, gondolja, és citálja fennhangon, Nemo me impune lacessit. Nem fordítja le. Senki nem ingerelhet büntetlenül.