”Fenséges hegyi nyugalom isteni alkonya” | ritaritmia

”Fenséges hegyi nyugalom isteni alkonya”

A legkisebb következik, hónom alá csapom, vállára tett karom alatt még épphogy kényelmesen elfér. Szeptembertől németet tanul, rá van kattanva, meggyőzött, hogy nem és nem angol, főleg a némettanárért van teljesen oda. Adta magát a bajor vidék, ez való neki, egy tündérkirályfihoz Tündérkirály kastélyai. Kár lenne elfinomkodni, ezen felül bizony illik hozzá még túrabot, bőrnadrág, sör, sramli.
Nyugdíjas-kirándulásnak csúfolják az efféle utat, nekünk pont jó lesz, vezetnek, terelnek, gondoskodni nem kell, gondolkodni meg pláne nem. Körülöttünk békés, szelíd ifjak és bűbájos öregek. Nyugodtan átadhatom magam a gyereknek, elzötykölődünk mi ketten szépen, pörögnek a sok száz kilométerek, meg se kottyan neki. Olvas töretlen, igaza lett, tényleg magunkkal kellett cígölni azt a négykilós Nagy indiánkönyvet.
Az Urak szigetére Bertán csónakázunk, visszafelé Paulnak hívják a hajónkat. Nagy marha volt ez a II. Lajos, megalomán, telhetetlen fickó, volt viszont ízlése, konstatáljuk, amint körüljárunk. Aztán megsajnáljuk, nem egyszerű eset Versailles kópiát élethűre komponálni, Napkirállyá lenni, folyton máshová vágyni mesevilágot. Késő este jutunk egyetemi menzát idéző (1986!), vicces vacsoránkhoz. Turistahodály helyett partizánakcióval szerzünk egy meghitt, apró szobát. Duplán is keskeny ágyukban öröm és megelégedés olvasztja eggyé a cinkosok kezét.

Zugspitze háromezer méteren, kék, mindenféle kék, levegő, madarak, madárszerűnek érzed magad. Folytatódik ugyanígy, lebegés, lebegünk ég alatt a földön a Linderhof kastélyban. Végre befejezettség, aranyozás, szökőkút, számolatlanul porcelánpávák. Terülj-terülj asztalkám, földszintről csörlőzve föl az emeletre, hogy étkezés közben mást ne is kelljen látni. Királykék bársonyból a háló összes részlete, grandiózus ágyból lépcsőszökőkútra ébred a király. Nem nősült meg soha a közel kétméteres, szépséges szép férfi. Lépten-nyomon Wagner bűvölet, rokokó pompa, mór kerti lak, varázslatos Kelet, ide-oda hurcolt, újragondolt építmények. A jövőre nézve be is gyűjt a gyerek pár ötletet. Már most elkezdem tervezni a sírkőemlékemet, aznapi terveit ezzel zárja le.
Volt még Oberammergau, a körbemázolt város. Minden ház csupa szín és jelenet. Érthetetlen a petúniák és muskátlik tobzódása a balkonládákban. Garmisch és a régi posták. Ettali kolostor. De a lényeg a hegyek, ezek a többezresek, ahogy átölelnek, hátukon súrolófény fenn, a fenyők hegyén. Csendesek vagyunk, és megilletődöttek a lemenő napban. Éjjel őrült erővel csap le ránk a vihar, tép, cibál, és mintha sötét történeteket súgnának a nemrég még fényben fürdő, zord fenyőfák.

A halk, kitartó eső lágyít a képen, impresszionista szűrőt kap tőle a táj. Mi történik egy eleve romantikus kastéllyal ilyenkor, képzelheted. Nyelvtörő, Neuschwanstein, na meg a párja, a Hohenschwangau. Pöllat-szakadék fölött lebeg egy sziklán. Lovagvár és grálkastély egyszerre, hálószobában nappal helyett is éjszaka, petróleummal világított csillagok. Egy ékszeres asztalon összetört kenyér, alatta dátum: 1891 március 12. Csak állunk, nézzük, nem hisszük el. Befejezetlen csoda, ahol a királynak trónja sose volt, de egyikünknek sem hiányzik. A német középkor hősei, Tannhäuser, Parsifal vetnek a falakra árnyékot.
Lajos magát wagneri hattyúlovagnak vélte, Lohengrin-magányra vágyott leginkább. Idealizmus, építész-szenvedély, és még ki tudja, mifélék, nehéz ezt egy gyereknek megmagyarázni. Az már inkább cselekményes, ahogy a negyvenéves férfit egy vonással kormányzásra alkalmatlannak nyilvánítják, önjogúságától megfosztják, és kitépik királykék ágyából. Tisztázatlan körülmények között, tudjuk, a terminológia mit jelent, nem messze onnan tóba fullad hattyúitól, házibarlangjától, mindenféle játékszerétől megfosztva. Felkavaró tündérmesénkből kifelé sétálva az ösvény mellett frissen sült, gömbölyű túrófánkra lelünk. Olyan porcukros, ropogós-lágy és illatos, hogy a bűnösen kevésnek bizonyuló hat szemen a gyerekkel majdnem összeverekszünk.

Ennek a különc, szép férfinak az utolsó napra beteljesedett fájdalmas története. Emberkerülése, éjszakai szánkózásai, parókák, kék-fehér libériák, egész érzékeny, finom, sóvár élete. Mi eljutunk a Starnberger tóig, nyitó után búcsúhajózásra, végig az út mentén Possenhofen, Rózsák szigete, Thurn-und-Taxis. Bergnél, ahol vízbe fulladt a bánatos király, kereszt a tóban, és vitorlások, akárha hattyúk volnának.

A kápolnától indulunk haza, gondolkodni van egy ülésben nyolcszáz kilométer. Mellettem a bőrgatyás gyereket az utastársak sorban elirigylik. (Botjával kezében, az egyetlen, hateurós darab, amit szerzett a négy nap alatt.) Nem akart folyton mást, mint ami van, nem kell neki akkor enni, inni, pisilni, amikor épp nem lehet. Nem akart vörös fejjel hol ezt, hol amazt megvásároltatni. Nem nyafog, nem unatkozik, nincs elege. Fantáziál, mesél, kitalál. Beosztja. Harmincéves korában lovai lesznek, előtte még egy pár szöges hegymászóbakancsa, valamikor prémcsarnoka, és fakazettás hálószobát szeretne. Karácsonyra Tesla gömböt, születésnapjára fémsúlyos kis kakukkos órát. Egyszer királyfi, máskor bajor paraszt, mindegy, épp melyik, mindenkor könnyű és jó vele.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*