NZ. Mint egy elutazás. Leghosszabb verzió.

„alig ellestem, már tovább is
adom”
/Tandori Dezső: Seurat: Külváros/

Azt mondtad, hogy birkát fogunk őrizni. Illetve inkább te, ez igazán férfias dolog. Addig én majd főzök valamit. A Sörikében ülünk, alkoholos filc lenne a legjobb átírni a coca-colás molinón Csőrikévé. Elkapta végül valaha is az a köcsög macska? Vagy csak ő szopatta folyton a macskát? Lakni lenne jó akárhol, erre jutunk végül, de jutni bárhonnét – rám nézel, összehúzod a szemed, lesz közötte pár, addig ismeretlen ránc – hová is? Mondjuk Rió, nem, nem. Legyen Párizs? Nem jó, messzebbre.

Izzad a tenyerem, ha repülnöm kell. Most még hányingerem is van, de ezt eltitkolom. Máris van néhány dolog, amit eltitkolok előled. Hosszú fehér felhő földje, ezt mondom többször egymás után magamban, amikor rám tör a félelem. Megtanulom majd maori kiejtéssel is, Aoteaora. Minden benne van, artéria, aorta, ezek jelek, jó jelek egy másik élethez. Nem, mint Enquist, az ivásról úgysem fogunk leszokni, ez tényleg egy másik élet lesz. A gyerekeimre nem gondolok. Nincsenek gyerekeim. Voltak, két kicsi gyerekem volt, két szőke kiscsaj, most nincsenek lányaim.

Annyira forró szél fúj, hogy pofákat vágsz. Két hátizsákunk van, szabad a kezünk, megfogom a tiédet, izzad, bassza meg, miért izzad a tenyered. Az enyém száraz, mióta leszállt a gép. A naptejen röhögünk, hogy azt otthon felejtettük. Persze eszünkbe sem jutott, nem volt mit otthon felejteni, ez benne a poén. Nagy fehérség, az ég csöppet sem lila-kék, pedig azt írták, hogy itt mindig olyan. Kék-lila, talán majd estefelé. A part felé húzódunk, mint az állatok, milyen állat? Kagyló! Császárpingvinek. Lárvák! Teknősök? Hurrikán. Ez nyert. Van két polifómunk.

Hogy dughatunk akármikor, nem dugunk annyit, mint otthon gondoltunk rá. Otthon? Hörögni kezdek, elhatározom, hörgök azonnal, amikor ezt mondanám, otthon. Hörgök, hogy derüljön ki, nem te, én tudjam, milyen gyakran jut eszembe. Ocsmány hang. Csak napokkal később árulod el a Gyűrűk Urát, hogy számított, merre induljunk el. Elég gáz, hogy forgatási helyszínek döntik el az irányt. Azt mondom, oké, de várost én választok. Bay of Plentyn valahol, hát nem, bébi, nincs szerencséd, francba a bőséggel, mit gazdagság egy hátizsákkal, nem bírom az ellentmondásos helyzeteket. Wanganui lesz, ez eléggé idegenül hangzik, pont jó. Mostantól Kának hívlak, így, hogy Ká. Elég lett volna Á is, de az időnként félreérthető, szerinted nem, neked az tetszett igazán, és különben is, a kígyó. Ölelj meg, kérlek, válj kővé! Már nincsen, hova mássz! Hisz a hatalom itt Káé, aki körbekarikáz, sziszeged a fülembe, és hoppá, valóban nincs hová.

Találunk egy bisztrót, a lényeg, hogy a bisztróban egy pasast, kamionsofőr, meghív egy burgerre. Kenguruburger. Elhiszem, bakker. Megadja a számát, ha kell meló, hívjuk. Nem, nem birkaőrzés, téglát kell pakolni. Nincs telefonunk, ezt megúsztuk. Van ott egy bódé, az jobb, mint a pasas, több értelme van. Bódé, bodega, otthon, hörgök, lángost sütnek az ilyenben. Messziről mintha valami ének, rigóének. Berakjuk a polifómot. Élünk a lehetőséggel, itt az alkohol olcsóbb a víznél, mondja a Google, és bejött neki. Egy törött, piros műanyagvödör lesz a dísz a falon. Aztán csinálsz egy képet, rozsdás hordóaljra széttett lábú játékbabát karcolsz. Furcsa anyag. Nézzük a kihamvadó eget. Nem bánunk meg semmit, ezt sose mondjuk, North Bethesda Middle School, New Brunswick Medical Society, nbms van helyette. Csókolsz, nbms. Nem bánok, bánsz, bánunk.

Először ordítozunk, aztán bálnalovasok vagyunk és harcosok. Nem pénzből élünk. A városba megyünk, keresztülvágunk a dombon, zölddel benőtt irtózatos méretű domb. Állok a tövében, és csodálom, te meg kimondod, hogy csodás szemét, komplett életek, látható és láthatatlan egyszerre. A fű közül előbújik egy gumicsizma. Megpiszkálom, csak az orra. Mindig találok valamit, amibe beleszeretek, főleg újságok. Szó szerint érthető törmelék. Frankón, mint azok a dizájnos romkocsmák, mindenféle kacat, nyerítő kakukkos óra, banánból kibújó műanyag meztelen csaj, ja, csak hiányzik róluk pár dolog. Az órának tuti le van törve a kakukkja, a csajnak meg csak egy karja van, mint a Rangoban. Naponta elmegyünk mellettük, be a városba, hogy legyen ennivalónk meg piánk. Ha fogyok, a mellemről megy le először.

Van egy archívumom. Esténként, mikor nagyon horkolsz, sleep apnoe, mindig ettől féltelek, az oxigénhiánytól, annyira metálban nyomod, kiülök a bódé elé. Nem nevezzük házunknak, a bódé, ez így teljesen rendben van. Pörgetem az archívumot. Tényleg láttunk igazi birkapásztort, és nem irigykedtem, pedig kurva sok birkája volt, gondolom, ehhez asszony is jár, kiadós rózsaszínű sztékkel. Aztán egy lakatlan ház, egy hajléktalan nézte, mintha egymást nézték volna, a ház meg az ember. Egy kislány, egy kislány is volt, gyerek nélkül nincs gyűjtemény, kucorgott a narancsvörös hajával egy hokedlin, előtte a földön papírok, lim-lomok, ezekből próbált pénzt keresni. Éjszaka minden megnő, na ja, meg Archie Dumbarton. Nem tartok semmitől, én pont ezt akartam, te pont ugyanezt. Egy folyosó, mezítláb megyek veled, koszos lábak, zsíros haj, fakult póló és nem direktszakadt farmer, messze elérhetsz. Rizst eszünk útközben, azt mondod, erről írsz egyszer. A rizsről, kérdezem, és megölelsz. Szétlapítok egy ragacsosra főtt szemet, és á betűt kenek vele a jobb kezedre. Egy furcsa kis göböt kerülök meg vele.

Szeretnék alvadtvérszínt a körmömre. Te meg húst tolni, egy kiló marhát be tudnál tolni. Kitaláljuk, hogy lehet. Megoldjuk, kevesebb ez, mint amiért aggódni kellene. Csak a nap, az megbocsáthatatlanul forró. Inkább feküdnél. Szerzek neked, elmegyek vadászni, ez elment vadászni, elalszol, mielőtt visszacsókolnál. Egyszerű, mint egy varázslat, olyan pofonegyszerű. Lett marha, még vacakolnom se kellett vele, Liquid NZ Bar, a neve tetszett meg. A Pavlova már nem ment ilyen könnyen, sőt, az nem ment egyáltalán, a faszi azt mondta, ha két farka lesz, majd akkor. Mondjuk a Pavlova csak hab lett volna a tortán, gyanúsan tetten érhető tautológia, a körmöt is becseréltem volna rá. Biztos csinálnak jövőre is, lesz rekord, óriássüti, király a Christchurch-i Katedrálisban. A marhának kihűlni se volt ideje.

Az én vérszínem következik, ezt már úgyis terveztük egy ideje, kicsike seb, sok vér, jól összekeverni a kettőt. Belakkozlak, mondod, és végighúzod a vérünkkel a körmömet. Hagyom rászáradni, archiválom. Miközben csinálod, még három göb az ujjaidon. Mire, mi a francos vérvörös picsára intenének ezek a göbök. Mintha beomlana ez itt, az egész telep rommá változik körülöttem. A pánik nem az elején volt, a lángos miatt, hanem most, a rigó. A rigó csak akkor tűnt föl, amikor elnémultál. Épp egy darabka pólót vizeztem be, a Lencsilány aljából egy csíkot, letörölni a karod. Kamionok surrognak, nincs más, napok óta nincs más. Izzadok, az arcom is, ez zavar, az nem, ha lefolyik egészen a bugyimba, csiklandoz, majdnem fáj, nem vakarom meg, mint a hétfogás a combon, próbatétel. Eddig a madarakra nem gondoltam úgy, hogy énekelnének. Kának hívtalak, aztán, amikor rájövök, hogy nincs rigó, Rigónak, te részeges ló, pedig most lehetnél csak igazi Á, legalább innál, innod kéne.

A rigók hiányát elviselhetetlennek érzem, és nincs a hangod sem. A hólyagokkal kicseszik a víz, megfeszül tőle, elég egy mozdulat, és széthasad. Mintha lé folyna belőled, megkóstolom, az hittem, sós lesz, pedig édes, édes lé folyik belőled. Ellenanyag termelését kezdi a szervezet, hallom, pedig nem mondod, néha rádjött, hogy Animal Planet-hangon beszélsz, most mit mondanál? Mi van az ellenanyag ellen? Persze készültem, ezt a mesét még otthon megtanultam, tudom kívülről az egészet, maori mese, súgom neked, bőgöm rád, nem tudsz megmozdulni, kitérni sem tudnál előlem. Ebben az éjszakában nem csendült hang, nem zendült szél, csak a mély sötétség hallgatott. Rangi, az Égapa és Papa, a Földanya még összesimulva, egymásba ölelkezve feküdtek. Amiatt volt sötétség a földön. Olyan szorosan ölelték egymást, hogy a napsugár sem férhetett közéjük, a szél sem surranhatott el kettőjük között. Rangi és Papa között csak a néma, végtelen éj feküdt.

Bennem nem moccan semmi, pénzért kefélek, tök átlagos, a repülőjegyért. Pedig utálok repülni. Nem volt túl sok férfi, nem tudom, miért mondom ezt, hogy nem túl sok. Ha sok, akkor mi van, és mi van, ha kevés. Harcos vagyok, hódító, visszahódító, téged akarlak visszahódítani a semmiből az életbe. Megbontottam a dombot egy helyen, és hordom neked a hattyút, lószőrpárnát, hatfunkciós, ebből megvan négy, bicskát, egyszer egy hibátlan Auckland térképet, mondtam, bökj rá, megnézzük nemsoká. Odahúztam az ujjadat, a léptékre sikerült. A szél meg csak feszt fúj, Üvöltő Negyvenesek. Azt gondoltam, a hátizsákok nem kellenek, elviszem a partra, és a szakállas németnek adom. Csak néz rám neonkék szemmel, és sír. Belemarkol a homokba, az arcomra pergeti, nem tudom, ez mit jelent. Nincsenek nálam meseszép kagylóból készült ékszerek, csontfaragás, se kitömött kivimadár, a tenyerem se izzad.

Úgy tervezi anyám, hogy eladja, kikapcsolt áram, a pincében derékig víz, nagyanyám háza, maradhatok, ha akarok. Mert értelmét nem látom együttélésnek ilyen hosszú távollét után. Az embertől nem és nem kívánhatnak olyat, amire képtelen. A macskákat szeretem, macskám sincs. A nappalt pizsamában töltöm, sötétedéskor tusolok, néha estére farmert húzok, és fehér pólót. Gyűjtöm a fehér pólókat. Felirat nélküli, sima fehér pólókat, van hosszúujjú és rövid, némelyiknek egyforma széles a passzrésze. Az indiainak más a szaga, mint a kínainak, az indonéz kemény szövésű, az olasz általában laza. A legtöbb persze kínai, de ott is vannak különbségek, gyanítom, nem mindegy, hol fehérítik a szálat. Vigyázva mosom, egyenként, külön, tartsa meg mind a saját fehérségét.

Jegyzet: A szöveg eredeti vagy megváltoztatott formában idézeteket tartalmaz Tandori Dezsőtől.

(2011)