A kezdet fiai

A csönd tizenhét pillanata. Utolsó, ajándék délelőtt. Persze hülyeség az egész, hozzácsapni egy hétfőt a tanévhez. Nekem jól jön, őket nem izgatja, mintha péntek volna, mondják, és elmasíroznak. Katonasapka, terepszínű póló, kulacsban víz, hozzá Manner-féle citromos nápolyi. Én meg ülök itthon mozdulatlan, minden ajtó nyitva. Váratlanul hűvös a szél, járkál körülöttem, játszik karomon a pihékkel. Hajnalban esett, végre szétcsapta a hőséget.

Meghitt így kettesben, kerti bokrok alól a földszagú széllel. Lassítom magam, ne csináljam azt, amit ilyenkor egyébként, ne csináljak semmit. Hallgassak inkább, a szelet, tyaf-tyaf madarakat, meghallom messziről a kutyasóhajt. Muszáj tartalékot képezni csöndből. Közben búcsúzom, bonyolultabb számadás ez, mint a Szilveszter éj, holnaptól beköszönt egy újfajta rendszer. Nyugalmam vára inogni kezd, az eresztékekbe porontyok férkőznek.

Szeretnék anyám arcára visszaemlékezni, azokra az első napokra, mikor a végeérhetetlen nyár kezdetére pontot tett a krétával felírt V. Kipirult, terveket kovácsolt vajon, lelkesedésünk őrá is átragadt? Vagy sápadtan várta folyton változó, kósza ötleteink lassan pusztító ostromát? Füzetünk volt, az biztos, benne csupa lenyűgöző rejtvény, recept, számolnivaló, átvezetés a szünet sűrűjébe, ahol a szabadság abszolút, tökéletes, együtt a Tisza, naptej, főtt kukorica.

Füzet nekünk is van, ebbe kapaszkodom, gyönge kis lauf. Utána könyveket szerzünk be, lesz napirend, személyre kiszabott házimunka. Van még pár óra, míg nem kell tonhalas tésztára készülnöm, vattacukorra a szigeten, olvasáshoz nassolnivalóra, füstölőre a buddhista szentélyhez, egy kis rollerezésre, bár lehetne akár bringóhintó is, bevillanó könnyű programokra, lángosra esetleg, meg valami vízre legalább a dögmelegben, mindegy, a lényeg, hogy mozgásban legyek.

Ülök ebben a nagy halkságban, áll körülöttem a világ, csak a szél meg a tyaf-tyaf. De hiába gyúrtam rá, sehol sincs a félsz, hogyan gardírozom el négyüket heteken át, nincs az, hogy futnék a szünet elől a világból ki, nem indul meg a várt visszaszámlálás szeptemberig. Nézem az órát, teljen már el ez az ostoba délelőtt, hadd menjek értük elnyalni az első őrülten kötetlen fagyit, miközben versenyt morfondírozunk, mit csináljunk holnap, és aztán hogy legyen tovább.