A Kolostorok Titka | ritaritmia

A Kolostorok Titka

Azt mondják a pszichológusok, a nagycsaládban felnövő sok gyereknek jót tesz néha, ha nincs körülötte a többi sok gyerek. Ezért fundáltam ki, ha már idén nem lesz se kis vakációzás, se nagy csinnadratta, elviszem őket egyenként ide-oda. A célállomást kinek-kinek vérmérsékletéhez, lelkéhez igazítom, meg hogy privátban a nyáron merre jártak, muszáj az egyensúlyt tartani. Az iskolával Londont abszolválta, a tizenhárom éves tőlem így a Krisna-völgyet kapja.

Nem tudom, melyik volt előbb, az aloo gobi vagy a Csavard be, mint Beckham, azóta viszont ahányszor csinálom, előjönnek a filmből a csajok, találkozik bennem India és a britek. Ettől az aloo gobim persze olyan lesz, mint náluk, napsárga, csípős, fűszeres, és filigrán basmati rizs hozzá a köret. Fejlődésemben a naan kenyér a következő fázis.

Benne van minden a Krisna-völgyi apró receptkönyvben, a rózsavíz mellé vagy nyolc éve szereztem. Akkor fedeztem fel a helyet, elbűvölt egészen a dimbes-dombos, méhkaptáros szépség, fafűtéses, nagy cserépkályhák, szivárványszín derű, halk, nyugodt együttélés. Nem beszélve arról, milyen tökéletes, tiszta étellel láttak vendégül. Onnantól Govinda nélkül nem telik el hét, a fiúknak pedig külön élmény szünetekben a krisnás ebéd.

Hogy ki se kelljen lépnünk, az Elefántos házban foglalok szállást a Völgy területén. Az első, akibe megérkezésünkkor futunk nyilván egy szerzetes, narancssárga ruha, Gandhi-szemüveg. Mesél arról, ki volt ő korábban, híres-neves pantomimművész, Nagyiványi Péter. Három perccel később bűbájosan futnak össze a szálak: első szerelmem papája volt a mestere. Azt mondja, nem érdemes tovább menni, megérkezett, az összes kérdésére itt választ kapott. Mi hasonlóképp voltunk ővele, minden kérdésünket megválaszolt.

Két egész dézsa vízfelszínét rendezgetik virágokkal teli, újra rózsa, majd még egyszer megint, maréknyi szirmot kínálnak körbe, hogy beleszagolj, a hajnali szertartáson. Fűzfa alatt kőpárkányon könnyű ebéd, borsó-, cukkini-, padlizsánszabdzsi, hozzá puri és alma-lassi. Negyven fok, akárha Indiában lennénk. Hazafelé egy másik szerzetessel nők és férfiak társulásáról beszélünk, döntsön inkább a végiggondolás, a horoszkóp, a tanácsadók, mintsem a múlékony szenvedély. Naplemente, virágok, ének, béke, ez az első nap mérlege.

Én úgy indultam el, a tervem az volt, eltűnünk három napra ketten a gyerekkel, ahol szép a táj, csönd van, és kifinomult vegetáriánus konyha. Ennyi elég is lett volna, de útközben kiderült, A Kolostorok Titka Hétvégébe csöppentünk. A másnapunk tehát szerzetesekkel indult, templomban, a következőképpen:
4:30-5:15 Mangala-arati, hajnali szertartás.
5:15-6:55 Japa, reggeli meditáció. Kezemben a fagyöngyös lánc leköti az érzékelést, a tapintásomat, hallásomat a kimondott szavak, és mégis, a száznyolc szemen ahogy végigmentem, párszor félálomból hoztam vissza magam, miután a csőszéken veszélyes amplitúdóval kilengtem.
6:55-7:45 Kirtana, reggeli szertartás zenével és tánccal. Ezúttal a felajzott forgatagot inkább szolid, sárgafényű sétára cseréltük.
7:45-8:30 Előadás az indiai szentírásokból. Yogam sarvanga-naipunam, mormogjuk majd még hetek múlva is egymásra dőlve, nevetve úgy, hogy a többieknek gőzük sincs, mi történt velünk.
8:30-9:00 Reggeli. Kialakul bennünk az a biztos (Krisna)tudat, hogy itt minden főételt fenséges édesség követ.

Az önmegvalósítást, a boldogság természetrajzát és a lélekvándorlás bizonyítékait elsziesztáztuk a három negyvenötös ébresztő miatt, így az számomra változatlanul fehér folt marad. Cserében szolgálatban vettünk részt, Lénárd a fűzfa körül söpört, én egy bordó szentélyt gazoltam, és mire megvoltam, ő ugyanott, ugyanúgy söpört, vízhólyag lett a hüvelykjén, és azt mondta, felettébb jól elgondolkodott.

Aztán voltunk megint magunk. Szédelegtünk mezőn, izzadtunk bambusznád alatt, olvastunk fehér mályvabokor tövében fehér macska mellett. Fesztelen érzi magát az ember már önmagában attól, hogy nem özönlik rá az akarás százfelől. Itt nincs olyan, hogy kell, nem várnak el semmit, nem néznek rád ferdén, és főleg nem akarnak meggyőzni. Ezért maradnak meg, és hagynak felidézhető nyomot Lila-suka elragadó legendái igazságtalanság érzéséről, szavak erejéről. Szelíd, kedves, és olyan gyönyörű lassúsággal eszik, hogy öröm nézni.

Az angol volt fűszere a Völgynek. Vissza a kezdőponthoz, London, hát ő meg ott élt, mint gyerek, és Timothy volt akkoriban. A Disznóhősről mesél, elképzeltem a Jamie és a csodalámpára hajazó rajzfilmet. Egészen horror volt a sztori, a Disznó combját ették meg, mire megkérdezi szüleit a kis Timothy, és akkor ezután hogy fog járni. Hogy járna, mikor megették az egészet. Következik egy másik, a Tehénhős, mikorra leesik, nem hősről, húsról beszél. Az akcentusa édes, szavait vétek lenne kijavítani. Rizs nő az iskola mellett, mutatja mostanra már Taruna, Krisna fiatal, érzékeny, szép, ezt jelenti a név. Aztán fogadást ajánl, szőlőn túl, kukoricán innen mi fut amott a hosszú karókra, ad egy szál virágot, ha kitaláljuk. Nem találjuk, kivi nő majd évek múlva. Virág így nem lett belőle, viszont szedett nekünk pár szem cigánymeggyet, hogy legyünk boldogok tőle.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*