A többi igazán | ritaritmia

A többi igazán

A szalmabálákon még ott zöldellt az őszről maradt moha. Mint valami emlék. A nyárban tűrték a napsütést, hogy majd szikkadt szálaikba hideg hajnalok új, idegen nedvessége férkőzhessen bele. Mostanra pár fagyos búzaszár roppanva törne szét, de nem dől hozzá senki.

A férfi végigsétált a pokróc helyén, lépései jelölték ki hóban a négyzetet, ahol a nőre árnyékot vetett a hold. Meztelen teste, mintha csípőtől kezdődött volna el, olyan volt, akár egy torz, háborús maradvány, akire a bajtársaknak tisztelegni szokás. Blúza pedig, amit a szalmabálára dobott, Ruk-madár árnyaként ült válla halvány foltján.

Fázott, amikor elbújt a hold. A férfi ráhajtotta a pléd csücskeit, eligazgatta, hátha befedi teljesen, és leült mellé egy sárdarabra. Nézte, azt mondta, öt év, és meglátják, mi lesz. Ha egyetlen számjeggyel kellett válaszolnia, azt mondta, öt. Az öt mindent megold. Már kisfiúként is öt csutkát rakott le sorba, öt nyulat hagyott élve, később az öt kényes helyzetekből mentette ki. Ha választása volt, az öt mellett döntött.

Kötött sapka volt rajta, az anyjától kapta, az ember ilyesmit az anyjától kap, aztán vagy rászokik, vagy ellene lesz végleg. Vakarózott alatta, muszáj folyton vakarni a haját. Eltelt épp öt év, narancsszín sapkában sétál a hóban, a nő a világ túlfelén. Egyetértett a másik, kötött sapkás férfival, hogy az ötös szám azért olyan szép és méltányos dolog, mert ha elindulunk, és végigmegyünk rajta, elérkezünk szépen a középrészhez, és ha nem vagyunk nagyon búsulós természetűek, úgy érezhetjük: annyi jó dolog történt addig kis- és nagybetűvel, hogy a többi igazán…

Igazán. Nem is számít. Fogott egy marék havat, kemény kis gombóccá gyúrta, és eltalálta közepén a kőkeresztet.


1 hozzászólás
  1. Deák Csillag szerint:

    csillagos ötös

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*