Apanap | ritaritmia

Apanap

Taroltak az apák aznap. Láthattuk, kit kicsoda nemzett. Ha Valentin-ízt érzek, vonakodni kezdek, márpedig ebben volt aroma bőven. Elborzaszt, ha valami fel van habosítva. Semmihez se köthető egy dátum, se nem első, se nem utolsó vasárnap, ja, hogy megint az USA. Kilencszáztízből elég lassan ért ide az ünnep.

Azért megszólalt bennem a lelkiismeret. Először a fiúk se értették, mi ez, miért pont most, eddig miért nem. Ráadásul anyák napjára nőnapot húztak, ha már lúd alapon egyből férfinapot kezdtek követelni. Vettünk szép Karlovačko-t, szűretlen Hoegaardent, halványkék Балтика-t és barna Leffét, mindenkinek jutott egy. Plusz írjanak az apjuknak öt sort ajándékképp. A színes papír meg a haiku már az ő ötletük volt.

(A legkisebb hozzájárult a közléshez. Nyilván sejtette, hogy ez lesz, hogy majd elkérem. “Apa csak egy van. Ezért kell kihasználni minden napot és vadászatot, amit egy apával tölthetünk. Ha nem lennének apák, nem lenne semmi. Ha nem szeretjük az apá(n)kat, akkor a tiszta szeretetet gyűlöljük. Az apák a világ egyik legfontosabb része. /Csatai Nimród/2017.06.18./”)

Megfejelve mindezt, Jim Beam-es csokival történt a köszöntés. Kicsit volt csak fura, a söröktől természetes lett. Én meg felhívtam aput délután, gondoltam majd jól a klubban, bele a piros durchmarsba, de csak otthon locsolta a kertet. Elmagyaráztam, mert magyarázni kellett, hogy ez most apák napja. Nevettünk, és úgy köszönünk el, hogy na, csók, juszt se úgy, hogy szeretlek.

Mert lassan mi is inkább ehhez közelítünk, mai és leendő apáknak szeretettel.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: AZ APA

Mily gyorsan távolodsz a nagy időben
tőlem, fiam.
Már idegesen kelsz föl az ebédtől,
eltünsz, szaladsz.
Ujságot olvassz, amikor beszélek,
kurtán felelsz.
Barátaiddal vagy. Üres a szobád.
Üres a lelkem.
Nem látod arcomon botor szerelmem.
Nem veszel észre.
Csikorgó hangom iszonyú tenéked.
Nehéz a kezem.
Anyád lett megint egyetlen barátnőm.
Vele beszélek.
Halkan említem hancúzó korunkat.
Hogy meg ne halljad.
Így hagytam el egykor én is apámat.
Ő is így ment el.
Nehéz sóhajjal, büszkén, átkozottan.
Vissza se nézve.
Ó, e magány a régihez hasonló,
mikor még nem éltél.
A reggelek hamut szórnak fejemre,
szürkék a delek.
Este a kertben nézem az eget,
a fákat, a lombot
S kérdem magamtól, miért nem érti
gyümölcs a törzset?


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*