Az a szép, régi

Fogsz egy darab szőlőmagos szappant, és a combodhoz dörzsölöd. Nem is gondoltad, hogy ennyire szúrnak azok az ártalmatlan kis fekete pontok. A szappan mályvaszínű, tompa mályva, nagy hasábból szelt szabálytalan téglatest. Egyenként megfogdostam mindet, volt levendula, méz, kátrány. Rám szóltak, menjek már, hogy lehet egy nyomorult szappanon ennyit vacakolni. A szőlőmagos volt épp a kezemben, fanyar és szemcsés, rafiával kötötték át nekem.

Nem illik a tenyerembe, vág a széle, túl széles, nem lehet átfogni, lassan kopott nagyon. Megkoptak az élei, most jobban csúszik, ahogy az összetört szőlőmagok közül a szappan eltűnik. Jobban is szúr. Jó, hogy szúr, ezt vártam tőle, a dörzsölést, a bőrömhöz nyomom, erősen, hogy fájjon. Végigkarcol, a lábamnál kezdem, kötött sorrend, hasam, hátam, mindenhová el kell érnie. A nyakam utoljára, macskakarmolás a tükörben, az arcomat nem hagyom.

Valamikor nemrégiben hallottam a tiszta hegyek napját, micsoda tautológia, és mennyire szép, minden ízében az, mint egy népmese. Úgy szerettem volna írni róla, nem mondom ki, hogy tiszta, csak előszedem a mályvaszínű szappant, majd azzal megoldódik. Mégse megy nélküle, a legkönnyebbel kezdtem, bőr, és úgy is fejezem be, tiszta kézzel. Lehetett volna behozni a tiszta rímet, tiszta ész, sor, ég, hó, egyik se tetszik, a hanggal folytatom.

A te hangod kedvesség, tapintat, az enyém figyelem, gondoskodás. Van közös hangunk, hagyomány, bánat. És vannak tisztán ocsmány szavak. Hogy mikortól már nem tiszta tett, mikortól múlik el az egyszerűség, és lesz helyette mellébeszélés, csalás, azt fel kell jegyezned, mert onnantól megváltozik az egész. Mondj egy mondatot, amiben a tiszta ötször szerepel. Megtisztítja-e a tiszták tiszta érzéséből eredő tisztátalanságot együttes tisztaságuk.

Nem, nem tisztítja meg, a csalás csalás marad, hiába hiszed azt, ha a szappant lemosod, a szappannal együtt lemegy minden.

/2009. augusztus – 2010. december/

“egy könyv van a kezében / s körül nagy, tömött lombok zúgnak”