Délután eljött hozzám valaki, majd elment

Itt volt nálam. Nem hívtam, semmi ilyenre nem emlékszem. Itt volt. Áthajoltam fölötte a pohárért, hogy kivigyem, a haja birizgálta a vállamat. Jól esett, minden birizgálás jól esik, a haj legfőképpen. Nem történt semmi, csak úgy telt az ittléte. Körülnézett, engem is körül, mintha része lennék a berendezésnek. Nem időzött el semmi előtt tovább, mint illik, a baglyos nippre azt hittem, rákérdez. Szép házunk volt, a falak rönkből, igazi nyárközép-hangulat. A kert felé nem látszott, hogy lett volna ajtó, pár lépcső vezetett le, csupa zöld, fű és alacsony tuják. Bemutattam a férjemet, aki időközben bejött a szobába, és rögtön ki is ment, hozott egy adag limonádét, kásává volt fagyva a közepe, nem tudom, hogy csinálta, mint azok az utcán kapható jégkásák. A kásán gondolkoztam, amikor mozgást vettem észre az ajtókeret mellett, csak a hajából láttam egy darabot, annyira messze ment, a hátát kitakarta az ajtókeret. Tehát ajtó is volt, teljesen széthúzott fenyő tolóajtó