Egy papagáj | ritaritmia

Egy papagáj

Többnyire kék. Másutt sokszínű. A csőre különösen piros. Nem csipog, nem énekel. Mintha egyébként beszélne, csak most elhallgatott.

Egy szatyor mellé kaptam ráadásnak, benne legfelül barbecue ízű kölesgolyók. Két zacskó puffasztott köles, a néni kapta, de nem eszi meg. A savanyú karfiolt maga csinálta. Úszkál körülötte fokhagyma, egész bors, hegyes pirospaprika.

Az ajándékokat egyenként húzkodom elő. Fiamnak kő, nekem papírszalvétába csavart virágszirmos mécses. A hétről hétre kínált csokikockából összegyűjtve pár szem. Pisztáciakrémes, mert azt folyton dicsérem. Asztalközépre való elszánt, arany puttó áll királykék műplüss karikán. Két tetkó, mindkettőn fóka, nevetnek, orrukon egyforma pillangó. És egy másik, felöltözött angyal, klasszikus forma, kifeszített hát és karcsú harsona.

A díszzacskót nem lehet kidobni, gyűrött papíron toboz és magyal közt Joy és Noel van elszórva. Zellerszagába bele lehet veszni. A madár pedig, a madár, az őrület. Faágon ül, meg a vállamon az ággal együtt, ha úgy akarom. A szeme égszínkék gyöngy.

Az új évbe a papagájt viszem. Repülünk együtt, gubbasztunk gallyakon, nem érdekes, a lábunk milyen. Mintha élne, mintha élnék, olyan lesz minden.


2 hozzászólás
  1. Gáspár Anna szerint:

    Kedves Rita, elszomorított a “mintha”. De te ne csak “mintha”, jó? Szép írás, mint mindig – nem mintha…hanem egészen és igazán az! Ölelés, BUÉK, Anna

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*