Fene a gusztusomat | ritaritmia

Fene a gusztusomat

Pontosabban arról volt szó, odaterelnek majd pár tizenévest, gondoltam, kicsike város, kicsike osztály, nyolcadik, hogy tartsunk nekik irodalomórát. Nem volt ez így kimondva, hanem, hogy legyünk kortárs. Nyékládháza, jó messze van, hát akkor össze kéne kötni kellemest és finomat, aludjunk is ott, majd eszünk meg iszunk, ha már. Különösebben készülni persze nincs időm, előző éjjel elsétálok a könyveim előtt, és vaktában, majdnem vaktában, van azért ebben a sétában halvány koncepció, leemelek néhányat. Nem nézek vissza, mint egy surranó szerető, hagyom a polcon a többi kedvesem. Leveszem Nádasdy Ádámot, mert kezdődik a nyár, a vizes gatyák és tejfölös pofák Csupaöröm délutánjai, Kemény Lilit, hogy tessék, lássátok és próbáljátok, éppen ennyi idősen mit lehet, Minden falunak van legalább egy lakója. (Még / az egészen hülye nevűeknek is). Biztos voltam, hogy magukra veszik, jól veszik majd. Azután Vass Tibort, mert közel van Miskolc, valahol a környéken Hernádkak, és hogy tudják meg, milyen, amikor majd ők is házajáró lelkek lesznek, mert azok lesznek, gyomrukban görccsel, ha megérzik máshol az otthonszagot: fagyasztott tészta, fűtetlen előszoba. A könyvtárablakból már gyanús, mintha nem húsz helyes tizennégy éves érkezne. Annácska bejön, azt mondja. vannak vagy kilencvenen, és örül, én meg ülök a pipacsos csokor tövében, és elgyengülök. Megszólítani őket, megérinteni, hogy ne maradjanak vad telefonnyomkodásra kárhoztatott lelkek arra a másfél órára. Körülnézek, kínosan pislogok, szép kis könyvtárszoba, jó volna valami fölvezetésnek, meglátom a sorban Kukorellyt, ez az, Tündérvölgy, kamaszsóvárgás, gömbölyű cicik, ha szerencséd van, betekinthetsz a bikinifölsőkbe. Miskolc közel, a fiúk közel lettek, most kell megkockáztatni Málik Rolandot. A történetét, és hozzá Fiúk a Ruzsinban, Ha bízol a tengerben, hallgatom a csöndjüket, lassan olvasok, hogy közben tudjam nézni őket. Van egy álmom (…) vízen lebegek. Együtt vagyunk a kallódó kölykök világában, a nincsen bélyegében, az „eridj borér’ anyádpicsájában”, a fészerek betűző fényében, nagyon együtt, kilencven kölyökkel. Hozunk saját szöveget is, de lazításképpen Szív Ernőt gondoltam, a végére, mást jelöltem ugyan be, mégis a Tanárnő szerető lett, aki biológiát és filozófiát tanított éretlen kamaszoknak. Ahol szó van arról, hogy Isten kék, és a fájdalom magányossá tesz. Ezzel vonultak el, az igazán nagy szerelemmel, és kifelé menet Annácska szerint valami olyasmit sutyorogtak, nem is gondolták, hogy ez ilyen jó lesz.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*