Elmosódott valóság | ritaritmia

Elmosódott valóság

Valószínűtlenül vékony lábak, mindig összefonva a pad alatt. Negyedikes vagyok, nem látom a táblát. Nyár van, szoknya, bokazokni, szeptember óta biztosan nem látom. Felszólít a tanár, hogy menjek ki, oldjam meg a példát, ha már nem jelentkeztem. Nehezen jön szét a lábam, hozzáragadt az egyik a másikhoz a meztelen részen. Megoldhatom a helyemről is, nem, onnan nem tudom, kiderül, hogy nem látok rendesen. Én mesélek, te meg nézel. Szemüveges vagyok, a jó benne, hogy látok, a többi szar. Mintha valaki behajolna elém, és kitakarna a világból részeket. Az üvegen át a dolgok pedig kisebbek, mint azon kívül. Amikor először mentem esőben haza még akkor, júniusban, úgy éreztem, hogy karácsonyeste van. Szerteszórva elmosódott, színes fénykörökkel a szemüvegem. Bokeh. Te olvasol, én meg nézlek.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*