Gercsepuszta meg a változás hava

Téli dinnye lát
téli dinnyét, változunk.
Tréfál-e az arc?

/Matsuo Bashó
Tandori Dezső fordítása/

Nálunk ez eddig úgy ment, hogy megőrült tőlem a férjem. Mert tudniillik már január másodikán pakolni kezdtem. Pár napig csak sunyin, olyasmit, ami elsőre fel se tűnik. Előszobadísz, ajtókoszorú, hálószobagirland. Aztán ahogy közelített a Vízkereszt, úrrá lett rajtam a könyörtelenség.

Összefüggött persze az egész a tavasszal. Január kettő, és megcsapott az újdonság szaga. A levegő, a madarak hangja. Kitúrta ez az érzés az összes tűlevelet. Még a leggyönyörűbb, hatalmasabb fenyő se érte meg a hónap közepét. Most meg tessék, mint a hold, változom.

Ott indult, hogy más lett a fa. Égigérő helyett törékeny és tünde. Csak álldogál nagymamám karcsú kis Biedermeier asztalán. Alatta horgolt terítőn összevissza színű konzum szaloncukorpapír. A semmit műgonddal tudom visszacsomagolni gyerekkoromtól. A látvány, akár egy háború előtti festett fénykép.

Férjem kapacitál, ugyan szedjük már le. Lehetetlen, túl bájos, már-már szeretni való, mit zavar, nem hullik, csak áll, és mintha reménykedne. Talán a hó teszi, mondom, hagyjuk még, miatta itt maradt az ünnep, díszlet a nagy fehérség körülötte.

Néz le rám, tán meggárgyultál, nehogy már a hóba szeress. Pedig úgy alakult, hogy mégis. Gyűlöltem eddig. Nyakamba folyt, fázott a kezem, nem találtam benne semmi kellemest. Ma azon kapom magam, elolvadok tőle. Ígérik egész februárra, essen csak feszt.

Menni kell bele, míg lehet, taposni, túrni, hagyni az arcodra esni. Másfelé ne indulj, mint a Gercse. Ahol szebb a tél, mint bárhol. Körülveszik, akár a mesében. Vihar-hegy, Csúcs-hegy lejtője, Máriahegy, Vöröskővár utca, Paprikás-patak, Nóra, Hideg, Kulcs utca. A templom az éke. Egy valamikori kis falu kápolnája.

Román stílusban indult a tizenkettedik században. Mifelénk ritka a patkó alakban épített szentély. Tűzvész okozhatta, hogy lakatlanná lett a környék a török hódoltság alatt. Romokból rajnavidéki telepesek tákolták újjá. Nem volt így se boldog, összedőlt és leromboltatott, mára mégis Boldogasszony-templom. Mire végérvényesen megjön a tavasz, Húsvétvasárnap hajnalán hosszú álmából asszonyok miséje ébreszti fel. Akkor, ott, talán majd én se bánom, hogy elmúlt a tél.

Ahogy először meglátod.

Mikor hátat fordítasz neki.

És elköszönsz.