Komszomolka könnye

Mottó: A világon minden lassan és tévutakon halad előre, nehogy elbízza magát az ember, legyen csak szomorú és elveszett.

Bánatos szemű orosz költőként konferáltam fel az óvodában anno, vigyázat, itt dúlni fog a lélek, és igazam lett. Dúlt, közben meg ült, mindig volt baja. Ha kérdezted, mégis úgy tűnt, mint aki elégedett. Búzavirágkék derengéssel nézett, és esküszöm, az volt az érzésem, hogy valamit épít belül. Sose volt ott, ahol kellett, egészen.

Ma pont ugyanígy van minden, csak az elmélyülés mélyebb. Simogatom a homlokát, mi van veled?, már miért lenne bármi rossz, az örömhöz nem kell mosolygás.
A barlang, az olyan lehangoló, a пещера, figyeld, milyen vidám.
Elhatározza, hogy Moszkvába megy, addig összeszed még pár használható szót, azzal simán ellesz. Építkezik, mi mást tenne, építészmérnöknek készül vagy három éve.
Az angol tábor végén kis dosszié, benne, amit csináltak a héten, persze, hogy szeretem a bögrét, amit maga tervezett. Gyönyörű betűk, nem? Gyönyörűek.

Szombat reggel van, lehetne aludni délig, sose lehet. Megáll egy könyvvel az ágyam mellett, és olvasni kezd, Ott ült például jobbra, az ablak mellett, az a két alak. Az egyik, aki pufajkában van, hű, de hülye! A másik, aki felöltőben van, hű, de okos! És tessék, ők aztán senki előtt nem szégyellik magukat, töltenek és isznak. Nem rohangálnak ki az előtérbe a kezüket tördelve. A tökhülye iszik, megköszörüli a torkát, majd így szól: „Aj, de jólesett, a kurva életbe!” A főokos is iszik, majd így szól: „Transz-cen-den-tális!” És milyen ünnepélyes hangon szól. Venyegyikt Jerofejev. Célba értünk, Moszkva – Petuski, jól van, fiam, kicsit erős kezdés, de megteszi.