Lángokban áll | ritaritmia

Lángokban áll

És akkor hova menjek, kérdezte magától. Hova menjek. Nem csinált mást, csak ismételgette, hova. Hova menjek. Menjek. Hova.

Kék terítő volt előtte. A terítőn fehér csíkok. Nem csíkos terítő, nem mondaná senki igazán csíkosnak. Azért, mert a fehér csíkok, körülbelül félcentisek, két és fél tenyérnyi távolságra voltak egymástól, köztük viszont nagy, sima kékség. Kéttenyérnyi, ha férfikézzel mérik. Így kettő és fél.

Meg kell védeni a kisgyereket. Azt, aki lekaparja más kaparós sorsjegyét titokban. Komoly, jelentőségteljes ügy. Az anyjától kell megvédeni, a statáriális igazságszolgáltatástól. Mert hátha nem is volt bűnös a kaparásban. Különös elmélet. Ezen az elméleten gondolkodott, vette végig sorba. Hogy kitől kell megvédeni azt a gyereket. Nem is az anyjától, valaki mástól, valaki olyantól, akivel szemben zsigeri az ellenállása. Van neki olyan furcsasága. Dac, lehetne kérdezni, de nem dac, valami más, úgy egyszerű, ha ellenállásnak nevezi az ember.

Rossz annak, aki azt hiszi, harc az élet.

Meg fogja nézni a A négyzet-et. Hogy ne hallja, ahogy a tételét bizonyítja, magát igazolja, hogy az összes, dühből kimondott szó, az úgy volt helyes. Hogy ez a sok igazolás hallhatatlan maradjon, a trailert nézi végig akkurátusan. Hamarosan egy vadállattal kell szembenézniük. Jó hangosan, hogy elnyomja a dán az üvöltést. Mint mindannyian tudják, a vadászösztönt a gyengeség váltja ki. Azon gondolkodik, most akkor ki volt a gyenge. A gyerek, akit meg kell védeni. Vagy ő, akinek nekimentek.

A konyhában megy, teát készít. A vízforralóban kár vizet hagyni. Vízköves lesz tőle, ha benne áll sokáig. Semmi gond, majd holnap ecetet forral. Mintha úgy emlékezne, ez a megfelelő módszer. Nádkockacukor oldódik erdeigyümölcs-teában, az illata már-már a dán hygge. Mikor falépcsőn a léptek zaja elhal, és csönd lesz körülötte, megint előjön, mint egy szúfi mantra. Hova, hova menjek. Hova.

Hát nem szuper? Ráadásul a csaj a filmben Elisabeth Moss. Szereti ezt a nőt, A szolgálólány meséje óta nagyon. Ijedt, tágra nyílt szemében időnként a saját szemét látja. Nem nézte végig az összes darabot, spórol vele. Tartalékolja rossz időkre. Ezúttal nem a privát rosszra gondol, hanem a közre. Rosszabb időkre, olyankor jó lesz még rosszabbat látni, de lehet, hogy ez nem túl jó taktika. Lehet, hogy pont valami könnyűt, üdét kéne néznie. A Mossnak egyébként sokkal szebb szeme van, mint neki.

Egyszer átküldött neki egy részletet egy könyvből, hátha megérti, mi történik ott, az ő oldalán. Nem értette meg. És nem érti azóta sem, hiába küldené újra. Nem küldözgeti. Nem magyarázza meg, csak azon gondolkodik, hova mehetne. Elmehet-e, egyáltalán érdemes-e. Vagy inkább vesz néhány árvácska-tövet. Kiveszi az öreg sétányrózsát, a ronda, elnyurgult futómuskátlit, a száraz törökszegfűt, és mind helyére kerti árvácskát ültet. Vesz sárgaközepű lilát, bordóval cirmos fehéret és olyan végzetesen skarlátvöröset, hogy az őrület.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*