Nem csak egy tánc volt
Az én szalagom kék volt, valódi égszínkék. Mintha a szerelmem tűzte volna matrózgalléromra, ő nem lehetett, egy osztályba jártunk. De legalább mellettem állt, elő kell keresnem a képet, csak ez számított, legyen mellettem. Hogy ki babrál rajtam a szalaggal kis városom színháztermében, nem volt érdekes.
A tánc volt a fő attrakció. Nagy garral leptük el a pici, sovány vénkisasszony színtelen otthonát. Lehet, hogy nem is ilyen volt, csak valami filmbéli típustánctanárral helyettesítem. Pláne, hogy hasonló mutatványokban addig nem volt részem, maximum a Cha-Cha-Cha került elő, mint kapcsolódási pont. Rudolf Péter voltunk és Eszenyi Enikő. A tenyerünk ugyanúgy izzadt, és ugyanolyan elárvult szemmel bámultuk a másikat. A keddeket, ha kedd volt, őrülten vártuk.
A rákészülés időszakát visszavágytunk. Azt a csupa nevetéssel teli, könnyed pár hetet, amikor annyira közel voltunk egymáshoz. Másféle közelség volt ez, mint annak előtte. Ráadásul még az is benne volt, hogy nemsoká vége. Felnőttként adtuk át magunkat egy gyerekkort idéző játéknak. Hiányoztak később a boldog keddek. Tündérmeseként maradt meg azoknak, akiknek táncpartnere a hétköznapokra semmivé lett.
Van velük vesződség, de a legjobb az egészben, ha az embernek gyereke van, végigélheti újra az életét. Pár snitt, mint egy régi felvétel, fekete-fehérbe dermedt. Most a fiam táncolt, én meg vele paralell harminc évvel előtte a Toldi szakmunkásképző tornatermében. Kisvárosomban az volt a legnagyobb terem, minden magára valamit adó esemény színtere. Fiúk mezei öltönyben, lányok az anyáik szekrényében talált ünnepi ruhában, próbáltunk azért bálinak látszani. Méteres kalács, darálós keksz, kókuszkocka és barackmag hegyekkel megrakott asztalok mellett ment a forgolódás.
Fiam szalagja pont olyan égszínkék, mint az enyém. Viszont a bál nem egyszerűen néhány keringő. Hirtelen ki hózentrógert húz, ki pöttyös harangszoknyát, szvingre repülnek a lányok a fiúk ölébe. Eddig szép, sztenderd szalagavató, persze hogy elolvadok. De amit a tánc közé szúrtak a fiúk, abban van az igazi kurázsi. Kockánként ég belénk, fotók, hangok, arc, nevetés, zene, pörög előttünk a vásznon a világuk. Az osztályfőnöküktől egy gyerekrajzokkal illusztrált mesét kapnak meglepetésképpen. Sóhajtozó Krumpliszedő és Hatalmas Szénégető nagy kényelmesen örökre elhelyezkedik a lelkükben. Ahogy az ajándékba adott dal mindannyiunkéban, Another Brick In The Wall.