Ó Kapitány, Kapitányom! | ritaritmia

Ó Kapitány, Kapitányom!

Anginak, Daninak

Tíz éhes száj. A harmincas éveket idézi falutájt. Kidűlt-bedűlt falú tornácos ház, pendelyes purgyék. Labda, nevetés, kopasz lekvároskenyér. Attól kopasz, hogy nincs vaj a lekvár alatt. Én kenek még a macska megáll a tetején originális szilva alá is. Selymes lesz tőle. És vajillatú a gyerek.

A tíz, az nagy szám. Ráadásul szép kerek, én nem szeretem a túl szépeket, ezért időnként tizenegy. Olyankor úgy szól ugyanez, tizenegy éhes száj. Mert itt valaki folyton éhes, de nem, nem ez a lényeg, hanem a szám. Magamtól eszembe se jutott volna összesíteni, anyukám kérdezett rá. Hogy fogok ennyivel elboldogulni.

Macskás öreg hölgy a tipikus, még a csilláron is macska. Kutyás öreg hölgy inkább egy kutya – egy hölgy. Semmiképp se kettő vagy három. Дама с собачкой például, bármikor elbűvöl. Legyen Gurov akár Mastroianni, akár Alekszej Batalov. Kiderül, macskás is vagyok, épp kicsit kevésbé. Következő a felosztás, négy gyerek, három kutya, két macska, egy férj. Most a sorrendet ne nézd.

Az emberrel csak úgy megtörténik az agár. CaptainJacknek indult. Aztán lett belőle UFO az erőst pigmenthiányos orr miatt. Ismerős, a lánykámnál egy pixel hiányzott, szabályos kicsike négyzet. Bájos volt, aztán beszínesedett, most a tömörfekete nózi a bájos. Sőt bűnös, miatta lett Captain. Muszáj a fiamnak is saját, külön bejáratú whippet. Ó Kapitány, Kapitányom! Ehelyett maga választott nevet, ment végig a teljes arzenálon, Harry Potter, merthogy a kölyökkel egy napon született, Mágia színe és Rejtő Jenő figurákon. Lehetne mégis inkább Yankee, mondta, merthogy a papa New York-i. Én meg azt, hogy Marmite, Cadbury. Vagy Flapjack, ha már Jack, az annyira finom. Daim-mal replikázott. Maradt a Fudge.

Ómennek is jó lesz, lágy és édes. Skóciában jutottam hozzá először. Igaz, volt a Krówka annak idején, a vágy titokzatos tárgya. Csalódásba futott ugyan néha az édesség, nem az édesség okán, hanem a lágysága múlt el. Nyilván egy régi transzport, ott állt az üzletben, ki tudja, mióta. Megkaptam végre, ha teljesült a hozzárendelt jóság. Elképzeltem, készültem a diós ízre, közepén a krémre. És nem krém volt, hanem az egész száraz és kemény. Kevés göbös kása utalt helyén a hajdanvolt nyúlósságra.

A fudge-ba beleszédültem. Jártam Edinburgh-t végig, a főutcán nem kerestem mást, mint fudge-boltokat. Ahol meleg, édes az illat, tisztára Willy Wonka, és hatalmas tömbökben áll a karamell, íz szerint számolhatatlanul. Az epres a legdurvább, aztán a Chivas Regal. Mandula, dió csak rontottak rajta, oda a simaság. Gyúrták előttem, szelték kockára márványlapon, gyűjtöttem be apránként mindet, képtelenség volt leállni.

Átöröklődik a szenvedély. Fiamban ott a kutya és minden égetettcukros ragacs felé. Most együtt van a kettő. Tízhetes kölyök. Pont tíz. Bordái fölött kis, karamellszín szőrszív.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*