Ölelkezők | ritaritmia

Ölelkezők

Van a Maros utcában egy ház, egyszer beszöktem. Írtak ott egy csókról, ezért muszáj volt. Valójában még szökni se kellett, jött egy lakó, simán beengedett. Úgy tűnt, nincs abban számára semmi, ha szoborvadászt kell időnként útbaigazítani.

Olyannyira semmi, hogy nagy rutinnal sürgött körülöttem. Magamra is hagyhatott volna, és felsétál szépen az emeletre. De nem ment volna másképp. Nélküle, úgy értem. Mert a lépcsőházban búbjáig bugyolált valamiről nem derült ki, szobor vagy csak költözés közepén egy angyalfejes vitrin.

Azért megkérdezte még egyszer, vajon biztos látni akarom-e. Mit gondolt, egy ócska tolvaj vagyok, és csak ürügynek használom. Elhitte, hogy nem kell nekem más, mint egy ölelés. Csináltam róla képet, mielőtt kibomlott, és aztán még egyet. Jó lett volna hosszan elnézegetni, de nem akartam visszaélni guide-om aranyszívévével. Maradt tehát egy futó csók.

Gazdája van minden szobornak. A Köztérképen róla azt mondják, a nagyságos Stadmüller Gézáné részére 1913-ban épült, késő szecessziós lakóház (tervező Holub József) lépcsőháza önmagában is egy gyöngyszem. Rodin szobrait idézi az ölelkező pár. Meztelen szerelmesek oszlopra támaszkodva, diszkréten egymásba feledkezve köszöntik a házba térő idegent. A szobrász elfelejtette bevésni a nevét a talapzatba, de alkotóként Bory Jenőt valószínűsítik.

A punctum szúrás, kis lyuk, kis folt, kivágott seb, mint hazárdjátékban a kockadobás. Egy fénykép punctum-a az a véletlen valami, ami rögtön belém szúr („qui me point”), (ami meggyötör, megsebez), mondja R. Barthes. Meggyötör, megsebez a régi fényképek punctum-a. Öröknek hittem, úgy tűnt, megváltoztathatatlan. Se szobor, se ölelés, helyén csak kivágott seb marad.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*