Ötven fokon cseresznyézünk | ritaritmia

Ötven fokon cseresznyézünk

Mint egy százéves tölgy, pedig cseresznyefa. Örököltük, azonnal metszettük, így is maradt belőle vagy nyolcvanévnyi. A tavasz vele egészen álomi. Csupa hófehér csipke, beleszédülsz a tökéletességbe. Első évben később se volt más, csak a boldogság. Öklömnyi, hibátlan szemek, győztem befőzni. Persze a cukros-rumos készlet csappant meg leginkább, nyár végére felszívódott apránként az egész.

Tavaly békén hagytuk, idén se nyírtuk, nem értjük még a gyümölcsfák titkát. Jött a füttyös május, nagy esők és sűrű fürtökben a szemek. Túl sok volt a víz, talán nem mi rontottuk el. Barna pöttyös, sorvadt vagy félig rohadt. Hogy ezért még jobban értékeltük volna azt a kevés szépet? Dehogy. Bosszantó volt a földre hullott szomorú és ragacsos szemét.

Pálinka. Másképp miként hasznosulhatna ez a rengeteg gyümölcs? Meg különben is, tyúktartás és kenyérsütés után passzol a sorunkba. Kalandos, izgalmas, részegítő.

Öreganyám kamrája. Apró dinnyéből savanyúság, darált, édes paradicsompaprika, az elmaradhatatlan, fakó cseresznyekompót. Nem, túl egyszerű lenne, nem ez jutott most eszembe. Hanem befőttek mögött az a pink pár üveg. Talán volt türkiz is, a pink a biztos. Előkerült, ha jött a szomszédasszony. Kióvatoskodta öreganyám a konyhába, töltött, és már vitte a meggyek mögé vissza. Maga főzte, körömlakkszín bűnbeesés. Édes volt, és sűrű, mint a szirup. Belenyújthattam a nyelvem, a stampedlit suttyomban nyaltam körbe, míg ő a kiskapuig a szomszédot kísérte.

Most meg itt vagyunk, és a hosszan dédelgetett túrahordó a kamrából napfényre kerül. Kezdetét veszi az akció. Körbeállják a fiúk, rezdületlen lesik. Az első csepp üdvrivalgás, kábulat anélkül, hogy megkóstolnák. Működik a rendszer. És azt mondják, egymást hátba veregetve, lassan össze kéne szedni azt a nyamvadt kis nyári almát.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*