ritaritmia | vécsei rita andrea | Page 2

Elcsendesül

***

***

Hogy van-e tanulsága egy régi házban kettesben eltöltött hétnek? Úgy, hogy az a másik egy már majdnem akkora, mint én, legkisebb gyerek? Nevet adtunk egy pár repedésnek, ahogy a stégen fölöttünk szaladó felhőknek. Volt Niagara, Nagymedve meg tornádó. Kettő zsemlét vettünk, végre nem húszat, és ennek örültünk, olyanok vagyunk, akár egy szegény kis nagymama. Csehovi ebédet rendeztünk a diófa alatt. Ha valamit letettünk, azt ott találtuk még másnap is, nem gyűlt köré semmi szokatlan. Nem kellett beszélni, a hallgatásnak finom íze volt. Nem zilált szét más idegessége, legfeljebb Hegyhengergető, Fanyűvő és Vasgyúró huzakodott.

***

***

Rajtunk múlt minden, kettő simán összeegyeztethető. Belebicikliztünk az éjszakába, és olvastunk reggeli helyett. Aztán tíz gombócot nyaltunk el hirtelen. A porszívó ugyanúgy jól állt neki, mint nekem. Leterítettünk egy plédet a kertben. Fürdőgatyában ültünk bent a kék plüssre. Felkutattunk hat különfélét az összes létező boltban, és megcsináltuk a Nagy Nyári Tejberizstesztet. Fényes délelőtt néztünk sorozatot leeresztett redőny és fehércsoki mellett. Nem hiányzott a kutya se, bár Abigélt gyakran emlegettük. És azt a messze szállt csapatot, akikkel sátoros ünnep volt a rég elmúlt hetünk.

***

***


Itt szólhat hozzá

görögdinnyegömb

mindenki nyaral.
senki sincs ott, ahol. miért van ez szokásban,
nyaranta nyüzsögni muszájból.
mint úrban az ördög,
így mondta anyósom valamikor.
össze-vissza megyünk,
most például testvérem és a felesége
metszik egymást a légtérben.
közben a kislány kérdezi,
lehet-e párizsit rendelni amazonról.

***

hoz a nyár nem nyaralást is,
egy másik családot ajándékba.
úgy, ahogy az ember még el se tervezte,
lányokkal van az a ház tele, akár egy népmese.
egyiket elcsenjük, cserébe később adunk egy fiút.
kókuszos csigát pakolnak nekünk, Sacher-t meg stanglit.
másnap egy dinnyét kapunk,
gömböket faragok belőle fetasajtkockára.
tetejére frissen tekert bors kerül.


Itt szólhat hozzá

Nyárközépi válság

Már abban se voltam egészen biztos, hogy közepi vagy középi, izgalmas dolog, hogyan dönt az ember, legyen az utóbbi.

A Guinness-ékhez kell ellátogatni, hogy a válság alaptermészetére ráérezz. Guinness Storehouse, Dublin, félsötét kiállítóterem. Ott teker az a szerencsétlen hal, tátog, teker megunhatatlan.

Nem a feminista felhang a lényeg, és Irina Patsi Dunn-t is nyugodtan hagyhatjuk, ez csak egy dublini fapallóról kölcsönvett idézet. El is lehetett volna felejteni rögtön, nyilván mikor nyaltuk a grátisz, kemény sörhabot, már tova is tűnt.

De valahogy, a fene enné meg, valahogy ebbe a nyár közepébe csak belecsusszan az az acélszürke hal. Nem is közepe, hanem a végébe kezdtünk most bele. A tücskök ciripelése egy csapásra más, árvább és mégis erős a hang az ablakon át.

Üres kórterem, mólón a ponty, nagyjából ennyi a flashback, teker, tátog immáron a Guinnessnél. Majd három órán át pirított árpaszemek, átjön az illat, mogyoró, dió, régies illata a pörkölésnek.

Elfogy a levegő, mint akit partra vetettek, valahol máshol kéne lenni, minimum egy hegyen. Egyedül, ez benne a lényeg. Tényleg, azon gondolkodjunk már el, hogy annak a halnak minek kell a bicaj.


Itt szólhat hozzá

Istenbizony fóka

Na merthogy azóta megint csak az altruizmus, kizárólag az, ami engem meghatároz. Erre épül, köré szerveződik a viselkedésem. A matrifágiáig még nem jutottak el, hogy mindent fölesznek, valahogy mégis mintha engem ennének. Konyhában telik a nyár.

Előtte azért volt egy kis lauf. Mikor a Dornoch-öböl partján James Aitken vezette elénk a felföldi marhát, az ellazított. Aztán pár mérfölddel arrébb jött a Shetland-póni. Úgy Glen Morangie tájékán azt mondta, fóka. Jobban mondva seal-nek hangzott a hátsó ülésről.

Csak kulcsszó-foszlányok jutottak hozzám, a cow meg a pony nyilvánvaló. Seal, biztos témát váltott, közelít a kastély, nem lehet más, mint pecsét. Hangával szórt füves úton járunk, mikor Aitken hirtelen megáll, és int, hogy kiszállunk.

Mit van ezen mit csodálkozni, part, mint mindig. Elmondja most már nagyon sokszor, hogy fóka, fóka, fóka, és mutat arra, nem is olyan messze, a fekete kövekre. Hát ez tényleg fóka volna, ezúttal mi nézünk egymásra, aztán a kövekre vissza. Aitken fel van készülve a hitetlenekre, de mielőtt távcsövét a kezünkbe tenné, már látom a sötét pecsétet mozogni.

Hengerednek páran, ahogy a tévében, meg úsznak víz fölé tartott bűbájos pofával. Ráadásul nincs olyan messze az a kis földnyelv, odajuthatnánk tán száraz fölsővel. Kerüljünk jobbról, menjünk még közelebb, buzgatjuk hiába a vérbeli Aitkent. Azt mondja, eltűnnek, meg siessünk, mert a kastély is marvellous.

Egy darabig lehet felőlünk mesés a Highland, mert szóba se került, olyat fedeztünk fel. És csak mondtuk, mondtuk egymásnak, mintha meg se történt volna, Istenbizony fóka.

Tóth Árpád: Libakerti Albert sóhaja a Déli sark felfedezése alkalmából

Minden szarka farka
Istenbizony tarka,
Kimegyek, kimegyek
Én a déli sarkra.

Kimegyek, ott leszek,
Tetejibe mászok,
Sőt mi több, lelkesen
Ott is parcellázok.

S toborzok – ilyet még
Egyik sark se látott -
Egy jégaszalási
Részvénytársaságot.

Kisded játékomnak
A fele se móka.
Beugrik majd nekem
Eszkimó és fóka.

Terjesztem közöttük
A szép altruizmust,
És leparcellázok
Róluk tíz bőrt s tíz húst.

Szivadar trafikkal
Fog ott hasznot nyírni,
Gyan Thula ellenben
Regényt fog ott írni.

Németh András pedig
Vendéglőt nyit ottan,
Tehát az eszkimók
Szeme sűrűn koppan.

Szóval azt a sarkot
Mások felfedezték,
De altruizmusból
Csak mi adunk leckét.

1912


Itt szólhat hozzá

http://ritaritmia.net

3

94.199.178.60