ritaritmia | vécsei rita andrea | Page 2

Pókmacskás sziget

Hogy mi az a pókmacska, csak nemrég tudtam meg. Először macskára gondoltam, aztán meg pókra, végül olyasfélére, mint a porcica. Valahogy úgy is van, igen, igazából egyikhez sincs köze.

Élénk színű rajzokkal díszített, hosszú szemölcsökön álló szőrökkel sűrűn borított, nagyobb fajta bundás, tizenhat lábú hernyó – eddig a papmacska. Még Jókai fáin is felbukkan. “Volt Bálvándy úrnak egy … választottja … Ő tisztította meg a csizmákat. Ő szedte le a körtefákról a papmacskákat.”

Most aztán hol és hogyan jön össze a kettő. Kedvenc Óváromtól nem is olyan messze a hernyót keresztelték át papból pókmacskának. Csuda egy világ ez, a csöndben kárókatonák, kócsagok és egerészölyvek, aztán bíbor nenyúljhozzám és levesnek csalán.

Ha sokáig nézed a tájat, vagy épp első pillanatra, kijön belőle más is, mint macska. Mész át a millió hidacskán, főleg, ha egyedül, nincs ki megbolygasson, akkor látsz bizony pár elég furát. Ha többet akarsz megtudni magadról, csak lődörögj. Komplettül Rorschach az egész Szigetköz.


Itt szólhat hozzá

Elsüllyedt szünidő

Bodor Ádám: Szünidő

Napok óta vékony szálú őszi eső esik, billenti az ablak alatt a színét vesztett málnaleveleket. Városom kis folyóvize karamella színű, nem lehet benne megmártózni, pedig így pénz nélkül csak a folyóparton tölthető a szünidő. Persze, legjobb lenne a Nopritz lányokkal, vagy legalábbis az egyik Nopritz lánnyal beülni a híradó moziba; ha egyszer benn van az ember, végig ülhet három előadást is, künn eshet nyugodtan az eső. De ingyen nem engednek be ebbe a moziba.

Sajnos, nem tartozom a módosabb szülők gyerekei közé, sőt, egy idő óta úgy néz ki, nagyon szegények lettünk. Apánk eltűnt egy délután, öcsémmel hosszan bámultuk őszülő tarkóját, amint négy idegen ember között lépkedve eltűnt az utcasarkon. Anyánk azért mind ígéri, ma vagy holnap bizonyára visszatér, de pillantása nem valami biztató. Itt-ott kevesebben lettek egy-egy családban, én nem értem ezeket a dolgokat, öcsém még kevésbé: ősszel lesz tízéves, negyvenegyben született. Fura, de így félig elárvultan is állandóan valamelyik Nopritz lány közelségén, egy kisüveg sörön áll az eszem. Öcsém csak elbabrál otthon a halaival, de én ha az ablakban ülök, minden lány után mélyet szippantok a levegőbe.

Van egy eladó macskám. Benn kuksolt valamelyik nap az üres tyúkketrecben, én pedig egyszerűen rázártam az ajtót. Azt mondják, a Sintorganban – ez a gyógyszergyár – háromszáz lejt adnak egy szép macskáért. Rendszeresen etetem a cirmost, hátha mérlegre kerül. Mondom egyik nap öcsémnek: „Boci, fogod ezt a dögöt, és beviszed. Nem bánod meg. Háromszáz lej nagy pénz. Úgy látszik, kiveszőben vannak a macskák.” Bele is gyömöszöltük egy bútorszövetből készült ronda piros szatyorba.

Öcsém délután áll az ajtóban és sír. Látom, lába előtt a szatyor, s valami mozog benne. Nagy baj csak nem lehet. „Nem baj”, mondom. „Ne sírj.” Visszaköltöztettük a kis tigrisivadékot a tyúkketrecbe.

Nopritz Andrea a kenyérbolt előtt ásítozik. Nekik a bejárónő veszi a kenyeret. „Olyan a víz, mint a trágyalé”, mondom, közben belehelem az illatát. „Igen, olyan pocsék”, mondja. Beállok az eresz alá: „Látom, van ernyőd.” Aztán haza bandukolunk. Ez már valami. Meg is jegyzem: „Délután beülhetnénk a mozgóképszínházba. Ott nem esik.” Azt mondja: „Ma nem tudok. Talán holnap.”

Öcsémmel belegyömöszöljük a cirmost a piros szatyorba. „Ne kísérj el Boci, mondom. Téged már ismernek.” Alaposan megáztam, megázott a piros szatyor és benne a kis tigrisivadék. „Van egy macskám”, mondom a Sintorgan kapujában. Elküldenek messze, a lerakat felé. Na ugye, csak vesznek ezek macskát.

Kibontom a szatyrot, erősen tartom a dögöt, el ne rohanjon. Megnézik, úgy látszik, épp ez kell nekik. Elveszik s eldobják jó messzire, úgy látszik, innen nincs szabadulás. Kapok egy kis darab papírt: mehetek vele az irodába. Egy néni ül a kis ablak mögött, szelíden arcomba pillant és elébem tol tizenöt lejt. Kezem már rajta a három ötösön, megöblösítem a hangom: „Tudtommal háromszáz, asszonyom.” „Igen, kisfiam, régi pénzben.” Jó vicc, gondolom, „kezitcsókolom”.


Itt szólhat hozzá

Túl krumplis

Álmában volt egy madara, a vállára szállt, ő meg simogatta kis, kemény tollait. Igény esetén bérlővel együtt is megvásárolható, olvasta közben a hirdetést. Egy megvásárolt bérlővel vajon mit kezd. Milyen igényt elégít ki. Akár meg is lehetne próbálni egyszer.

Kopog a szomszéd fapapucsa. Nem a papucs, az ajtó zörög. Felkel, tényleg a szomszéd. Egy másik szomszédról hozott híreket. Hogyan lett öngyilkos még a papucsbiznisz beindulása előtt. Vagyis hogy nem nagyon akart ragasztani talpakat. De muszáj volt. Végül nem ragasztott, hogy ne legyen öngyilkos. A szomszéd arról beszél, a másik szomszédot a teljes apátia miként gyűrte le.

Milyen madara volt. Szarka. Elegáns mellény, pávaszín farktollak. Egy hitevesztett alkesz hangján cserregte, rikácsolta, túl krumplis. Zagyva beszéd, egy szarkától elmegy. Van éntudata. Dehogy a papagáj, aki felismeri magát a tükörben, az a szajha. Nyelvbotlás, mi más. Olyan szép, ahogy repül.

A szomszéd megkérdezi, hogy bejöhet-e. Csak tényleg pár perc. Be. Kár bejönnie, de ha már ennyire. Hagy jöjjön. Leül a hokedlira. Valami érdekli. Nem az, amit kérdez, mit csináltál ebédre. Krumplit. Nem volt eléggé megsózva. Ez a vastag sült krumpli hátránya. Belül túl krumplis.Gyakran jut eszébe Julian Barnes. Robert De Niro-s mosoly, elegáns, brit kiadás.

A szomszédról akar még beszélni. Nincs már mit. Akkor jó lesz a bogáncs is. Mit keres a párkányon vizespohárban. Persze, tudja, hogy Skócia. Jelkép, rend, ilyenek. Mennyi mindent tud, gondolja, és citálja fennhangon, Nemo me impune lacessit. Nem fordítja le. Senki nem ingerelhet büntetlenül.


Itt szólhat hozzá

Elcsendesül

***

***

Hogy van-e tanulsága egy régi házban kettesben eltöltött hétnek? Úgy, hogy az a másik egy már majdnem akkora, mint én, legkisebb gyerek? Nevet adtunk egy pár repedésnek, ahogy a stégen fölöttünk szaladó felhőknek. Volt Niagara, Nagymedve meg tornádó. Kettő zsemlét vettünk, végre nem húszat, és ennek örültünk, olyanok vagyunk, akár egy szegény kis nagymama. Csehovi ebédet rendeztünk a diófa alatt. Ha valamit letettünk, azt ott találtuk még másnap is, nem gyűlt köré semmi szokatlan. Nem kellett beszélni, a hallgatásnak finom íze volt. Nem zilált szét más idegessége, legfeljebb Hegyhengergető, Fanyűvő és Vasgyúró huzakodott.

***

***

Rajtunk múlt minden, kettő simán összeegyeztethető. Belebicikliztünk az éjszakába, és olvastunk reggeli helyett. Aztán tíz gombócot nyaltunk el hirtelen. A porszívó ugyanúgy jól állt neki, mint nekem. Leterítettünk egy plédet a kertben. Fürdőgatyában ültünk bent a kék plüssre. Felkutattunk hat különfélét az összes létező boltban, és megcsináltuk a Nagy Nyári Tejberizstesztet. Fényes délelőtt néztünk sorozatot leeresztett redőny és fehércsoki mellett. Nem hiányzott a kutya se, bár Abigélt gyakran emlegettük. És azt a messze szállt csapatot, akikkel sátoros ünnep volt a rég elmúlt hetünk.

***

***


Itt szólhat hozzá

http://ritaritmia.net

3

94.199.178.60