Patrick | ritaritmia

Patrick

Sokáig azt se tudta, hogy létezik. Pontosabban már a könyvben feltűnhetett volna, de nem. A film hozta meg az áttörést, ahol pénz híján egy időben szinte alig ettek mást. Likőrt is csináltak belőle, aztán eladták, hátha az jelenti nyomorúságukra a megoldást.

Kumquat, azaz kumkvat. Más néven Fortunella, nyilván nem véletlen, valami isten áldotta teremtés. Megint más néven arany narancs, ott van benne minden, amit elvár az ember az élettől. Nem bírta a túl édeset, úgy szerette, ha marad a szájában egy kis keserű.

Sötét, aprócska boltban talált rá a téren. Koriander, kapor, szárított zeller keveredett friss pitével. A tonkababot csokoládészívnek hihette bárki. Hosszú, lapos agár hevert a polcok előtt. Olívát lehetett kóstolni kenyérkockán. A narancsszínű gyümölcsöt – szalmakosárban volt egy jó marék – tojásdad, apró mandarinnak hitte. Meg se kérdezte, mi az, csak rámutatott, csomagolják be neki mindet.

Került egyet, mielőtt hazament, ment, mindegy volt, merre. Felfelé nézett, egészen fel, nem úgy, ahogy szokott. Várta minden sarkon a hársfaillatot. Félig nyitott kapun át bement egy idegen ház kertjébe. Mázas csempét talált egy házfalon. Mint egy váratlan nyaralás, olyan volt az a délelőtt.

A konyhában pakolt le. Vászonszatyrából kigurult egy kumkvat, mint a mesében. Igyekezni kéne, elsétálta az időt. Helyette inkább leült. Meg se mosta a gyümölcsöt, pucolni kezdte. Nem vált el a héj a hústól. Csak gyötörte azt a csöpp kis valamit. Zsenge, vékony héja volt, és mégse. Tönkretette, cafrangos lett, mire enni kezdte. Az összes magot kiköpte.

Megcsinálta a pitét, ribizlivel szórta meg, és lett benne pár szem málna. Árvácskát pakolt a citrommázra. Folyt rá a sárga nap, a kezére, miközben a papírt formára vágta. Lehetett volna boldog is, pont erről beszélgettek tegnap. Ha visszagondol, akkor az volt. Mellette az ágyon téglalap forma kerámia tál, alacsony perem, a sarkában ült egy kismadár. A magokat nézte, sós földimogyoró, kesudió. Felcsípni készült az egyiket. Teste, kedvesen megbillentett feje jócskán lekoptatott Kojak-nyalókára emlékeztette.

Mikor csönd lett, előszedte megint a kumkvatot. Gyanús volt, hát utánaolvasott. Lekvár, likőr, kandírozott, lehet belőle akármi. Volt a dologban csavar, némi finesz, ettől megnyugodott, mégsem ő szúrta el. Héjastul kell enni. Mert édes a héj, a hús savanyú, fordított narancs.

Lehet hidrofita, vízben nő, és a parthoz közel úsznak gyümölcsök a víz felszínén. De lehet japán, maláj, vad, törpe is akár. Bizsergett fültövében a savanyú, közben édes, megvan a keserű, a magok pedig mindegy. Egészen beleszeretett. Semmi volt neki az az egymaroknyi. Azt gondolta, visszanézi filmen az összes kumkvat-jelenetet. Helyette inkább Patrick Melrose lett, és nem bánta meg.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*