Tán boldog Észak | ritaritmia

Tán boldog Észak

“There is no end. There is no beginning. There is only the infinite passion of life.”
― Federico Fellini

Szeptember közepére összepakoltuk a házat. Hatvanötig jutottunk dobozszámolásban. Ment minden simán, tűntek el szépen a holmik, süllyedtek felidézhetetlen mélyre. Alig kell elöl hagyni valamit, nagyjából két hétnyi cucc elég, merthogy szeptember végén már ott nyílnak nekünk a kerti virágok, és mogyorófa zöldel az ablak előtt.

A szaknyelv azt mondja, rejtett hiba, mi csak úgy, hogy át lettünk baszva. Szigeteletlen kecót szereztünk, viszont cserében le volt festve szépre, csillogott hófehéren. A parketta nem rohad, csak a radiátor csöpögött egyszer. A vakolat nem vált el, csak az eső folyton arról ver. A kisszoba nem dohos, csak rég volt szellőztetve. Na, ezeket hittük mi el.

Mikor felvonult a szigetelős bagázs, és azt mondták, január, azt mondtuk, kizárt. Legalább a karácsonyt már ott muszáj. Nem lett muszáj, nem jutottunk addigra még sehova. Ugyanígy nem volt meg semmink, csak nyíltak a dobozok visszafelé, télikabát, az éppen nem lett meg, járt könnyű, ősziben a család.

Megharcoltuk és kitanultuk az egészet. Reggeleinket hónapokon át együtt kezdtük kedves, szelíd, trehány, mord, lelkiismeretes, százféle mesterrel. Beleszoktunk, hogy nincs más, csak ez a harc és tanulás, és hogy nem fordul jóra az, ami fordulhatna, és hogy itt nagyon ellenünk van valami, talán el kéne futni, farfölvetve elmenekülni, míg be nem darál.

Maradtunk nyilván, ahhoz gyáva az ember, hogy ennyi gyerekkel vagány otthontalanságba, mint csőbe húzza bele szépen magát. Ment tovább a gyűrkődés úgy, hogy közben meg örülni kéne, hát hülye vagy, hogy nem örülsz a nagy jódolgodban. Aztán a második körre tényleg összepakoltunk az utolsó vérig mindent.

Mínusz tizenkettő volt azon a hajnalon, mikor megállt az utcán a költöztető. Legalább nem hord be latyakot, fagytól kopog a kókuszlábtörlő. Halálosan fázni, ez volt az utolsó kemény pillanat, esküszöm, ezután meleg lesz, madártejszínű, bűbájos új világ. A Kakas évének beköszöntére virradt az első napunk. Az írások szerint kedvező csillag ragyog fel számomra, és élvezni fogom a virágzó életet.

Fél év, míg a házért voltunk úgy, hogy az nem volt értünk, most szükségszerű, hogy fordítva legyen. És bár elátkoztuk százszor, válogatott cifrán, azután magunkat hasonlóképpen, mégis érzem, megszeretjük egymást. Északabbra jöttünk, a hó megáll a lejtőn, és nem enged tavaszig. Északra, ahol tán boldogok leszünk.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*