Zéróesztendő

A kéményestől pálinkát kapott a férjem.

Szőlő, mondja, még véletlen se törköly, a színe ne tévesszen meg. Nem iszom, úgyhogy engem akár megtéveszthet. Az árukapcsolás, ami lenyűgöz.

Kiderült ugyanis, a kéményes emellett még vadász is. Telefonjába ezért a férjem kéményesvadászként mentette el, az egyszerűbb, mint a Tamás.

Férjem alapvetően vadász, hát majd magával viszi vendégnek, micsoda szerencse, így kicsit olcsóbb lesz a FuranFlex. Furán ér össze a kör, kibélelni kéményen túl a szervezetet, pálinkával, amit, micsoda véletlen, a nagybátyja csinál.

A kéményesből van annyi hasznom, hogy nem csapódik ki mostantól kondenzvíz a frissen festett falon. Míg át nem ázik a tégla teljesen, legalább addig biztosan.

Meg hogy hozott a tetőre létrát, most már föl lehet menni, egészen macskaszerű vagyok, ahogy csúztatom a talpamat a tetőn. Sajnos a létrát muszáj kiiktatni, miután az érzésbe belekóstoltam. A gyerekek azért jobb, ha nem kóstolják.

A pálinkát se, pedig úgy beleöltenék a nyelvüket. Ki kéne próbálni, lenyúlom az ötletet, én fogom kipróbálni.

És még annyi a hasznom, hogy újabb ürügy van vadászni, merthogy a FuranFlex ugye azért volt olcsóbb, mert megígérte, hogy mostantól magával viszi, hát muszáj nem itthon lenni, hanem menni a tisztesség okán.

Mikor ez elment, az pedig meglőtte, de nem hoztak belőle semmit, így hát nem kellett kisütni, és enni se kíván az ember éppen, viszont felejteni inkább, akkor előszedi Byront, valahol jó messze láttam egy ajtón, meg KAF-ot kísérőnek. Mert ez pont olyan év eleje, amikor gondolkozni dehogyis kéne se vissza, se előre.

Törköly ez, hiába mondják, hogy szőlő.

Kovács András Ferenc: Zéróesztendő

Két éjfél közt felfüggesztett reményben,
egy más, időtlen számítás szerint
a vendégségbe hívatlan betoppan

egy kéményseprő – kormos szárnyait
megrázza, és az asztalok fölött
havazni kezd a pernye… Hirtelen

mozdonysípok, köcsögdudák, dobok
dühös düböngő hangját hallani,
s a hírhozó torkából felszakad

a csontkereplők, lángszórók, petárdák,
korbácsütések messzi csattogása –
hogy semmi szó, hogy semmi intelem

hozzánk nem ér el, s minden jókívánság
csak tátogás a torlódó zajokban,
s akár szakadt papírkígyó a szájban,

fogak között dallamfoszlány rezeg…
Zéróesztendő – ím, beáll a csend,
s mi könyvespolchoz (falhoz) állítottak

vörös félédes tankpezsgőt iszunk.
Pohárcsengés a szemben – töltenek,
pezsgődugókkal homlokunkra lőnek,

s a díszmegváltás kartonkürtjein túl
egy más éden szirénáz, riadóztat
a földi létbe megszököttekért.