Terápiás blog – avagy a kilencedik tudat | ritaritmia

Terápiás blog – avagy a kilencedik tudat

Fogjuk az őszre. Ilyenkor bedurvulnak a lélekügyek. Mondjuk másként: az ember nyűgösebb lesz. Hisztis, egyenesen belehajlik a depresszióba. Ez az, hát akkor fogjuk arra.

Pár napja még nem volt depresszióm, fura. Most meg van. Göngyölítem fel az oksági láncot, nézem, mi van az elején.

Iskola.

Na de kérem szépen, engedtessék meg, iskola? Úgy volt, hogy annak örülni fogunk, jó a nyár, persze, a kölykök cukik, de mégis tegye csak szépen a dolgát mindenki, jár a szülőnek egy kis nyugi. Kicsike felsóhajtás, szusszanásnyi.

Meg a málenykij robot, az évkezdés külön szakma. Anomália: melózol, mint a töketlen kutya, lapátolod a pénzt az Ápiszba. Vagy mi az, Pirex. Mégis rendben van ez, fizetség érte a tudat, el lehet lazulni, mert az összes készség ott lapul, benne a gyerek kezében, oké, még ki kell vágni, miszlikbe azt a kilencvenkét lapot, nem baj, szültél előre néhány gyereket, szép nagy kamasz gyerek, majd az kivágja, hogy ka – csa meg no – ked – li.

Pont itt kezdődik a baj, a tudattal, hogy talán mégse lapul minden úgy, ahogy kéne. Nyugati kultúra, Nanu, Nanu!, látás és hallás útján megy a tapasztalás, íz, szag, menza, attól most eltekintek, viszont iskolafronton felüti fejét a karma.

Azt mondják, örülni kell. Létezik még ennél is kisebb terem. Sőt az a hír járja, vannak helyek, ahol konténerekben megy a tanítás. Így, hogy konténer. Nincs ablaka, ki van baszva a suli mellé az udvarra. Mélocs, mondja az orosz, miért jutnak eszembe folyvást a keletiek?

A legkisebb szerint örülni kell, erről volt szó, megy a tanulás meg a torna. Orrba-szájba, mindegy, hogy elsős létére háromszor egy héten, inklúding péntek, van hetedik órája.

Beszűkült egóm ezt visszautasítja.

Valamit tenni kell. Zsebkendőnyi lyukban harmincegy gyerek, ablakot nyitni csak a hátukba lehet, hónuk alá szuszakolni a sportzsákot, szorítsák lábuk között a táskát, napi testnevelés rögtön le van tudva, a kabátot le ne vessék, nincs hova, trópusi túlélőgyakorlat, osztani kéne még gázálarcot, ha oxigén kell, udvar úgyse jut nekik. Hétéveseknek pedig legyen még több óra, váljék belőle kőkemény elvtárs, polgártárs, mindegy, csak bírja a harcot, ebéd?, viccelsz?, az élet farkastörvénnyel van kikövezve.

Valamit csinálnom kell.

Szerzek másik kutyát, legyen még egy, lehetőleg ebtelepi, elképesztően halálos sorssal, etetem, kímélem, hosszan ölelgetem, terápiás cél mindkettőnknek, lehozom neki a csillagokat, legalább neki. Korlátolt egóm páncélját együtt törjük majd föl, összekacsintunk, áramlik az energia, hogy aztán délután, arcunkon angyali mosollyal, Nam-myoho-renge-kyo, póráz nélkül, együtt sétáljunk a fiúkért.


2 hozzászólás
  1. Kiss István szerint:

    Mondom az asszonynak, szívesen megmutatnám neked a Rita honlapját (értsd felolvasnám az egyiket, de nem szereti, ha felolvasok), vagy olvasd el (ha már nem olvashatok fel a fene egye meg). Kint mosogat a konyhában, onnan mondja, hogy majd ha nyugger leszek.

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*