Ünnepkör

Volt mindenféle karácsonyom.

Álmodtam például egy fát még nyáron, télen majd feldíszítem szépen, körüljárom. Mire odaértem, tele volt gömbbel, jégcsapüveggel, cikkcakkban futott rajta az ezüstszalag. Egyszer ültettem egy fenyőt, ugyanígy egy mezőn, az most pont ekkora lenne. Valaki elvitte, vagy kiszáradt, mert arra már nem figyeltünk, hogy meg legyen öntözve, mezőre ritkán jár az ember, eltűnt a csöpp fenyő, hiába kerestük.

Vettem magamnak egy plédet, két réteg, el se hiszed, az egyik selymes, meleg kígyóbőrre hajaz, a másik, mint egy kiterített lágy, hófehér teddy. Omlik az egész, bele lehet veszni, finom kis ötletek bújnak ki alóla, egy szokatlan pléd mi mindenre képes.

A másik egy terítő, leírva simán terítő, de a lélekre hat, idén a textilek aratnak. Nagyanyámnak volt egy mokettje, akkor nem tudtam, hogy mokett, szőnyeg volt náluk az ebédlőasztalon. Ha jött az ebéd, egyszerűen csak beborították damaszttal. Délután azon kártyáztunk, rábillent a kávé, kilöttyent a bor, semmi meg nem látszott, bordó és barna volt, csupa virágminta, ilyesmire vágytam azóta.
Lestük, mit hozott anyunál az angyal, bontottak a fiúk, én meg szurkoltam, kerülne már az enyim is sorra, hátha a szőnyeg. Hát az lett, óvva hazahoztam, mostantól nálunk is ez van az asztalon, mokett, anyutól tanultam, nézem, simogatom.

Én meg majdnem csokit vettem ajándékba, meggondoltam, mégis inkább cukrozott narancsgerezd. Könyvet is kaptam, nézem, simogatom, Amos Oz, azt mondja jól tettem, merthogy csokoládébonbon? Hisz az a kardliliomnál is nevetségesebb.

És még messze nincs vége, jöhet az újév, nálunk rendületlen kitart a karácsony, sülnek a patkók, zörög a lamella, díszcsomagolásban napról napra élünk. Igaz, hogy a férj pedzegetni kezdte, hogy most egy kicsit ebből meglépne. Valami láthatásról beszél, le kéne fektetni, mikor lehetne őt látni. Mondjuk kéthetente hétvége, az remekjó lenne. A telefonos kapcsolattartást is úgy rakta össze, hogy váltós hét szerda, egyébként egyszer se.

Vízkeresztre visszaáll a világ természetes rendje, nem lesz több kulcsra zárt kamra, tízre nyitott asztal, körbe szedett-vedett székek, megjön a nyúlszezon is lassan, vagy épp milyen állat húzza ki a vadászt a csávából. Egy kicsike remegés azért ott van a szívben, jövőre – jövő ünnepkor ugye így marad minden.