Vágjuk ki azt a fát | ritaritmia

Vágjuk ki azt a fát

Tegnap kivágtunk egy juhart.
Én mondtam, hogy vágjuk ki. Vágjuk ki azt a fát, kérlek, így mondtam.
Kiderült, jól bánok a motoros fűrésszel, miközben az ágakat daraboltam.
Ma elővettem Darvasitól a Vándorló sírokat. Szentpétervári képeimhez, az Alekszandr Nyevszkij kolostor árva sírjaihoz az Árulást kerestem.

„Ám a halottak is csak olyanok voltak, mint az élők, éppúgy ünnepeltek, társaságokat alkottak, szövetkeztek, árulkodtak és vitatkoztak. Némelyik halott barátságos és nyíltszívű volt, a másik mogorva és hallgatag. S akadtak köztük kellemetlen alakok, ezek állandóan pereltek, nyugtalanok voltak, hiábavaló kérdésekkel zaklatták őket, folyvást lázadoztak. A halottakkal többnyire a nő foglalkozott, beszélgetett vagy játszott velük, hallgatta a panaszaikat és az észrevételeiket, néha igyekezett meggyőzni őket, hogy nincs mód visszatérniük az életbe. A halottak a tavaszi rügyek és a kavargó hóhullások mögül, az őszi avarból figyelték őket, halott tekintetük halott tükrén az ő életük tükröződött. Némelyik halott békésen viselte a sorsát, mások folyvást próbálkoztak, visszatértek volna, lehetőségek után kérdezősködtek, akaratoskodtak. Meg lehetett érteni a kifogásaikat. Egyeseknek igazán a rövidre szabott idő jutott, másokat a sors igazságtalansága, megint másokat az értelemmel föl nem fogható emberi kegyetlenség kínzott meg.

Soha nem halok meg, mondta a férfi azon a napon.

Köszönöm, mondta a nő.

Soha, mondta a férfi.

Köszönöm, mondta a nő.”

Aztán ellapoztam a hoz, és megmutattam a férfinak, aki tegnap kivágta a juhart a kedvemért. Félelmetes, miket találsz, mondta. Hogy most került elém megint, mondtam, az az igazán ijesztő.

„Nem tudtam aludni, mondta a nő, és kortyolt.

Mire gondoltál?, kérdezte a férfi.

Vágjuk ki azt a fát.

A férfi napok óta azon tűnődött, hogy miért éppen azt a fát kellene elpusztítani. Alig leplezett szenvedéllyel kezdte figyelni a többi fát és bokrot, mérlegelte a helyzetüket, megvizsgálta az állapotukat, mígnem arra jutott, hogy alkudozik magával, hogy könyörög, válasszanak egy másikat, egy másik fát vagy bokrot, vagy telepítsenek át néhány évelő virágot, még az utat is újratervezhetnék, a kerti padot odébb lehetne állítani, mondjuk, a szemközti sövény mellé. Lehetne változtatni. Miért ne lehetne?! És akkor az a fa, ez a fa, mert akkor már a törzsét simogatta, megmenekülne. Piros kabátos bogarak szaladtak át az ujjain, bodobácsok. És megértette, hogy ezek bűnös alkudozások. De az is bűn lenne, ha engedne a kérésnek, és kivágnák a fát. Elmondta a nőnek, aki nézte magát a fali tükörben, aztán kisétált a kertbe, megsimogatta a fa törzsét. Visszasétált.

Igen. Azt szeretném, ha kivágnánk, mondta.

Végül a férfi azt mondta, jól van, rendben, de akkor a nőnek kell megtennie. Kihozta a garázsból a motoros fűrészt, és a tornác elé, a kert felé kanyarodó gyalogút kavicságyására helyezte. A közeli bokorról rigó röppent el, remegett az ág. A nő ült a reggeli maradékai fölött, a késsel játszott, dúdolt. A férfi azt bámulta, hogy nem fésülködött, ahogy egyébként ilyenkorra már szokott, és ez jó volt.

Tudom, hogy jól bánsz vele, mutatott a fűrészre a férfi.

Igen, tudok vele bánni, mondta a nő.

Azt szeretném, ha te vágnád ki, mondta a férfi, míg nem vagyok itthon. A többit majd intézem én. Neked csak ki kell vágni.

A nő rázta a fejét.

Nem, szólt, én arra kérlek, te vágd ki, és dúdolt tovább, és a vajazó kés nyelével ütögette az asztal szélét.

Amikor a férfi délután visszajött, nem vette észre nyomban, mi történt. Belépett a házba, a nő nevét mondta, többször, mind hangosabban. Fölsietett az emeletre, furcsán nyikorgott a falépcső, az ágy vetetlen volt. Lejött a konyhába, gondosan el volt mosogatva, a vajazó késre esett a pillantása. Eszébe jutottak a nő reggeli mozdulatai, ahogy az asztal széléhez ütögeti a nyelet.

Kijött a tornácra, két kézzel kapaszkodott a korlátba.

Állt vele szemben az a fa.

Nagyokat lódult a szél, a megnyúlt test mégsem lengett. Mint valami fehér fölkiáltó jel.

Hogyan bírta el éppen az a vékony ág?

A kerti szék oldalra dőlve hevert a fűben. A két papucs gondosan egymás mellé helyezve.

Aztán a férfi azt is észrevette, és ettől egészen megrendült, hogy a nő, mielőtt megtette volna, visszavitte a garázsba a fűrészt. Sokáig ült a tornáclépcsőn, cigarettázott, majd visszament a lakásba, hogy megnézze, jár-e az óra.”


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*