Valaminő festett anyag | ritaritmia

Valaminő festett anyag

Három hónap. Amikor én osztottam ki fogházból ennyit, örültek neki, milyen kevés. Eljátszom az ötlettel, ha nem is fogház, hat köbméter légtérnél azért itt több jut rám, nevezzük inkább házi őrizetnek. Meg vagyok védve mindenkitől, és ők is meg vannak védve tőlem.

Semmi dolgom kint, mégis megsétáltatnak időnként. Pipacsért például nem kell összevissza mászkálnom a csatakos mezőn, a helyembe hozzák, hullik szanaszét a szirom.

Nem tudom kinyújtani, behajlítani még kevéssé, következésképp járásra használni se, viszont tudok bögrét egyensúlyozni a combomon. Esténként játéktérré alakul, legót pakolnak rá, Millennium Bridge, halálfalóknak kiváló vagyok.

Lehet mellém kucorodni, nem ugrálok fel ötpercenként. Szelíd lettem, mondja a legkisebb, a másik szerint kiszívta belőlem az indulatot ez az egész. Cserében olvasok nekik, száguldunk át a könyveken, Minou szigetén. – De mi az a sorsszerű véletlen, Papa? – Amitől megállsz, és elgondolkozol, Minou.

Hogy nem süt a nap, elhúzott függönyön át is látom. A macska átsétál rajtam, mintha ott se lennék. Emlékszem, hogy valaki levest ígért. Jelentéktelen részletek lesznek jelentőssé.

Bárki hagyatkozhat a megérzéseimre. Woolfot vinni magammal anno innen nézve hátborzongató. Ő, Miss Barrett nem hagyhatta el a szobát. Mintha odaláncolták volna a kerevethez. „A kalitka rabmadarának lehet olyan szép a története, mint az enyém.”


5 hozzászólás
  1. Zachár János szerint:

    Az írásod is szelíd lett, abban sincs indulat. Mikor lesz újra?

  2. Szeles Judit szerint:

    Még isteni szerencse, hogy az íráshoz nem kellenek lábak!

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*