Vezeklésképpen | ritaritmia

Vezeklésképpen

M.A.-nak és L.Z.-nak

Nem szeretek játszani. Például a fiúkkal is csak kínok árán matchboxoztam. A társastól kilel a hideg, na jó, a Scrabble, az jöhet. Általában úgy, hogy alakul köré egy csapat, aköré meg csilisbab csokival plusz tequila, vagy csirkemáj szalonnában prosztó.

Bármerre járok, hideg fejjel látom, ahogy játszanak. Pláne ha valami burjánzani kezd, épül a piramis, balszerencse ér, ha nem teszel hozzá egy követ. Szilveszterkor nem értettem, miért az a sláger, hogy Örökbe fogadok egy majmot, meg Egy egér átfutott a lábamon. Ha abba beszállok, a méltatlanul mellőzött verziót posztolom, Úgy döntöttem, hogy leszbikus leszek. Nem szálltam be, pedig akkor már gyötört a bűntudat, amiért előzőleg a művészetesből kihúztam magam.

Az legalább szép volt. Alattomban lestem mások kitett szobrait, csak lógott az állam, micsoda festőkről nem hallottam, sajnos az egész pont akkor ért véget, amikor épp rafinált kis versek bukkantak fel néhol. Nem voltam korrekt. Kettőt lájkoltam, kaptam egy fotográfust és egy költőt cserébe, de nem adtam értük semmit. Tulajdonképpen nem is nagyon értettem, képtelenség ennyit melózni, hogy mindenkinek kitalálj valamit viszonzásképpen.

Megbecsültem az ajándékaimat. Andy Goldsworthy képeit végigbogarásztam, Michael Donhausert kihoztam a könyvtárból. Azóta velem vannak, nézem őket, és arra gondolok, ha legközelebb egy játszó ember kézen fog, és táncba húz, hagyni fogom magam.

Andy Goldsworthy: Snow Sculpture

„Valószínűleg egy cinke.
(Miközben szemerkél, majdnem esik, és én faluhelyen, egy földre terített matracon fekszem, ébren.)
Várom, mindig újra, hogy megszólaljon a kéthangú kiáltás.
A többi téli madár csiviteléséből kell kiszűrni.
Tisztább a hangja, mint a verebek csivitelése.
(És azon gondolkodom megint, hogy a kéthangú kiáltás tényleg cinkétől származik-e.)
S egy idő után nem hallom már a kiáltást.
És a csicsergés is alábbhagy.
(Akkor felállok, és az oromzati ablakból kinézek a csupasz fákra, de nem a madarat keresem.
Végigtekintve a szemerkélő eső áztatta falusi tájon, hangulatom: lágy, majdnem szomorú, gondosan szemlélődő.
Mintha a fák ágainak gondos kuszasága egy belső gondosságnak felelne meg.
A nap hátralevő részében az eső néha hóval keveredett).

/Michael Donhauser: Jenins/


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

  • Oldalak

  • Fotóalbum

  • Levél

  • Keresés