Kiállítás. Templom. Fegyház. | ritaritmia

Kiállítás. Templom. Fegyház.

Bitang dolog a fényképezés. Míg csinálod, nincs baj. Akkor se, amikor visszanézed a kicsike ablakban, hogy sikerült-e. Csak hónapok múltán csap áram a szívbe. Már azt hitted, nincs meg a fájdalom, félelem, és az öröm is semmivé lett.

Egy hete jó időt ígérnek. Sütni fog a nap, és nem lesz szél se. A sokadik nyomott, tejfölszerű reggel előszedek pár képet. Válogatni kezdek. Felkészültem, ismerem a dörgést, utána szükségszerű a merengés. Közben pedig meghalsz és újraéledsz.

Nem kellenek hozzá kardinális ügyek, elég két kiesett tejfog. Oda lesz rögtön a gömböc kisgyerek, ahogy nevet, nemrég még rizottó rizsszemek. Fül mellett tárcsás telefon, akié volt, már nincsen. Ami itt hó alatt elszáradt fű, az amott szalmahegy.

Előjön minden. Százféle ízek. Beljáski, ahogy az orosz nő csinálta, tejszínben sült gombóc, ahogy a Tisza-parti asszony. A könny se egyformán sós. Éget egy debreceni délelőtt, pedig esővel hígult. A napnak más szaga van egy traktor mellett.

Negyvenhat kép, véletlen pont annyi. Lehet játszani, neked mit jelent. Ülsz egy albummal a térdeden. Új album, kinyitod, kapsz hozzá kávét. Csokit. Szúrós tetejű stanglit. Nem beszélek, nézzed. Élet, halál, tanulság nincsen.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*