Málna és cián

Pedig gyönyörű barackok voltak. Mind egyforma nagy, hibátlanul narancs, foltban pici piros, akárha diszkrét smink volna. Gondolkozni kellett, mi legyen velük, mert enni jó, lekvárnak még jobb, ha meg tovább megyek, egyenesen pitébe termett. Levittem a pincébe vödröstül, hogy időt nyerjek.

Közben eltelt egy nap, szemüvegkeretért jártam be kisvárosom boltjait. Emitt csak hümmögtek ismerősen, ennyire keskeny arcra szinte lehetetlen. Másutt, ahol hajdan sokat segítettek pápaszemes lelenccé lennem, rám förmedtek ugyanúgy, mint régen, én rontom el szándékosan a saját szemem azzal a sok szar, máshol vett, olcsó holmival, inkább vennék náluk, száznegyvenöt helyett százezerért per lencse, hát persze, így is ez a legjobb ár az országban, a magam ellensége vagyok, ha nem élek vele, és akkor levegőt vettek végre.

Otthon ránéztem a neten a szemüvegekre. Megtaláltam rögtön a málnalekvár-színűt. Húsz helyett került nyolcba. Gyerekkeret persze, viszont legalább nem voltak a szárán lepkék és kiscicák. Lehet egyáltalán az embernek málnaszín az orrán? Ezt próbálgattam egy fél délután.

A barack azt is megvárta, míg beszélgetek az öreg örménnyel, akié bagóért lett nagyanyám háza, ügyes örmény, azért. Nemhogy ügyes, szkanderban bárkit vasmarokkal legyőz, és azon morog, nálunk miért nincs többnejűség. Sose féljek, mondja, csuda dolgot csinál a házból, azt mondom, nem félek, én is úgy látom, és megegyezünk, nagyanyám örül előre. Fűkaszával vágja a gazt az örmény harminchat fokban ott, ahol rózsák közt anyám szoptatott, és huncutul kacsint, ha legközelebb jövök, megmutatja a verseit.

A barack várt egy ebédnyit, kapros húsgombócot, tejespitét utolsó morzsáig, aztán feljött Pestre. Üvegbogyós szélű bordás üvegtálban, mármint az a része, amelyik nem volt foltban piros helyett rohadt. Mégse bírta annyira a várást a barack. Hűtőben itt jobban megy neki, jobban is fogy, vagyunk rá jó sokan.

Végigélt egy komplett családi krízist. Szerintem bármelyik nő úgy van vele, ha egy öreg örmény hosszan mesél neki, aztán kitartóan málnaszín keretről álmodik, kicsit nehéz neki a kerékvágásba visszarázódni. És véletlen beleköt a mosdókagyló kerek helyett szögletes polírozásába, noha ő maratta fel duguláselhárító habbal a zománcot. Véletlen egy életre megbántódik, mikor Móricka módra elárulják, és még azt mondják, hiszti, túlreagáltad.

Na akkor, éjfél után egyedül az ágyban, D. H. Lawrence mellé előkerül az a sárgabarack. Hűvös, párállik a háta, beleharapsz, az álladon cukros, illatos lé folyik, és a legvégén, a nap meg az egész fináléjaképp lenyúlsz, megfogod a fapapucsod sarkát, és annyira, de olyan csúnyán odavágsz, hogy miszlikbe pattan szét a csonthéj, és rágódhatsz a ciános magon istenuntáig.