Menedékházat menteni | ritaritmia

Menedékházat menteni

Nagymamám halni készült a Csengeryben. Nap mint nap bent voltam nála. Megfésültem gyönge kis haját, végigtöröltem langyos törölközővel a mellkasát. Vágtam barázdált körmeit, tenyeremmel fogtam fel az álláról lecsorgó joghurtcseppeket. Az utolsó délelőtt kitoltam a szűk teraszra, ahol én már nem fértem el. Jázmint vittem neki, mikor nyújtottam, nyitotta a száját felé.

A következő nap mentem volna megint, de már nem volt kihez. Mentem volna fésülni, törölni, etetgetni szépen. Másnak ez nehéz ügy, nekem könnyű. Félelem, viszolygás nélkül. Használnom kell ezt a könnyűséget. Jóra fordítani, valaki javára. Dajkáltam magamban, hagytam kifejlődni. Mire kész lett, úgy hívták, hogy Hospice.

Tíz éve történt. Azóta eljutottam a muskátlis-rózsavirágos Kenyeres utcáig. Részem lett. Ha nem vagyok ott épp, akkor is az enyém. Hogy mikor szenvedni kezdenék, mennyire nehéz, milyen nyűgös, mekkora dráma, kinyílik bennem a kép, ahogy fésülök, nyirkos arcot törölgetek és hallgatok egy valaha volt mesét.

Kinyílik, és nullává lesz rögtön a nyűgöm, semmivé a drámám az övékhez képest. Az a szelíd, kedves, kegyetlen rózsaszín világ nem enged, ha egyszer beléptél. Megérted, ha mást nem, az élet értelmét. Akiknek pedig fogtad hűvös, vékony kezét, mind megmaradnak benned. Beleégnek a lelkedbe az utolsó szál cigik, átkok, remegések, fáradt mosolyok.

Pegasus blue

Nyárra van kalibrálva a sarok, nagy lombú szilfára.
Túl vad itt a meleg, míg levéltelenek az ágak.
Márciusi extra napfény ebéd előtt egy kis kiüléshez.
Nincs mi megvédjen, forró a szék.
Az asztalon árnyék, vízvető formájú téglalap.
Mint egy tálca, dohánylevéllel a közepén.
Kerül kívülre is morzsalék, mikor feltámad a szél.
A papírhüvelyek rendben sorakoznak.
Csak egyszer gurul el közben véletlen egy.
Harmada még üres, a cigi illúziója, de jó lesz.

Más tölti a kapszlit, mint aki majd szívja.
Mert nem igazodik a keze a művelethez.
Kész ceremónia, precíz, gépies.
Nem mozog a térd se, csupasz, fehér tészta.
Ötvennyolc évig ázott a Széchenyiben.
A bérletet ez évre megvette, nem tudta lejárni.
Mert nem tudott járni a végére.
A pénzt visszakérte, sosem fordult elő ilyen.
Az igazgató engedélyezte, nyomós az ötvennyolc év.
Személyesen vitte föl neki az elúszott összeget.
Muszáj egy cigi.
Köhög.

A lánya halványkékben esküdött.
Gyerekük már nem lesz, abból kiöregedett.
Legalább nem kell nagyszülő nélkül maradni senkinek.
Halványkék ruhához kerestek halványkék nyakláncot.
Együtt járták be a zsidónegyedet.
Nászajándéka a lánchoz talált kék karperec lett.
Fülbevalót az árus ráadásnak adott.
Köhög, igazítani próbál a dohányon.
Az simán megy, hogy rágyújtson.

Ebédhez hívnak, föl kell állni innen.
Előtte még egy frissen sodort szál, ne stokizd be, kérlek.
Így jó, hogy nem tömöd szorosra.
És jó kint a virágszag, a fák virágoznak.
Csúsztatja a talpát, szobák előtt halad, belát a férfira.
Kemény arcélén ott a déli düh, nem eszik ma se.
Konokul alszik helyette.
Elér az asztalig, még nem ültettek ki mást, első lett.
A cigik a köpenyzsebbe férnek, a dohány is.
A hüvely már nem.
Pegasus blue, nézi a dobozt maga mellett.
Az állán csorog a karfiolkrémleves.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*