MOFÉM LÖV VERS I. | ritaritmia

MOFÉM

LÖV

VERS

I.

Mint Móricka, úgy vagyok vele, ha szobrot látok, azonnal ő ugrik be.
Koloncnak mentem turkálni.
Én voltam az Idő. Jelzés, mikor kell indulni.
Mert a többiek már várnak. De fagyizzanak csak nyugodtan, legyenek az első rundon túl, a másodikra majd együtt ráérünk.
Bolhapiacon a főguru a konkurenciához irányít. Neki vannak ugyanis órái.
Panelek között egy szupertitkos hely.
Előkerülnek az órák, kapcsos, plüss, evőeszköztartó díszdobozban. A mustra alatt én is nézelődöm.
Hátul villanyt kell gyújtanom. Állott lomszag. Birkabőr dominál, meg némi bakelit.
Szélcsengő, létra, fűthető derékalj. Nincs bennem szenvedély bármit begyűjteni.
Mennünk kéne, várnak, látszik, hogy nem lesz az órából semmi. Flegmán fölöttem a polcra nézek.
Egy szobor nyúl értem.
Mell-, és hasizma hagyján. A csuklyása elbűvöl.
Nézem, akár egy kiállított tárgyat, de föl se merül, hogy rákérdezzek.
Aztán fordul a kocka. Óra végképp nincsen. Értem viszont nyúl a fickó. Koszorújával mintha csak intene.
Ezeröt. Alku nélkül van meg a deal.
Derekánál fogva tartom a férfimat. A fecske disszonáns egy lövészen, hiába szorul ökölbe a kéz.
Hajában snájdig a választék.
Lépek ki vele boldogan. Bassza meg, elszúrtam. Nincs jó érzésem így, hogy csak nekem van MOFÉM. Muszáj szereznem még egyet.
A titkos boltos a lövész hűlt helyére mutat. Hát ott a párja, vigyem.
Nem párja persze. Eleve a színük, ez itt ezüst, az meg aranyféle. Ráadásul fel van öltözve.
Eldobni készül valamit.
Mozgásban van, koncentrál keményen. Nincs még meg az önfeledt nyerés.
Mielőtt elveszem, lefényképezem, hol állt, és hogyan.
Nem teszem vissza mellé az enyémet. Csalás volna. Majd elmesélem.
Rohadt nehéz ettől a csöpp férfitól a táska.
Nem mosdatom meg. Tűpárnás cipellő és tűzzománc gyűszű között vár a nagy dobásra.
Szép, ahogy nekidurálja magát. Győzni fog, ez van a szemébe öntve.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*