Pipacsos | ritaritmia

Pipacsos

Töltésen sétálunk. Jobbra mezők, balra a Tisza. Húsz körül járok. Rajtunk kívül nincs más. Ha van is, érdektelen, a kép része lesz, feloldódik benne. Arca, teste, testének melege, haja, keze csak nekünk van. Összeérünk végig a a töltésen. Szárcsa, gém, bölömbika. Sárgalábú sirályok.

Minden olyan új. Először látott nyárfaszöszök. Madarak vad, sürgető hangjai. Türkiz szitakötő. Art Nouveau. Sose látott napraforgók és pipacsok. A levegőt is másként kell vennem, nem volt még ilyen, ennyire illatos. Széna, zöld folyó és a séta a töltésen.

Pipacsot szed nekem. Nem, lehet, hogy én szedem. Meleg lesz bolyhos, kicsi száruk tőlem. Sirályok fölöttünk, mintha varjúkárogást játszanának le 78-as fordulatszámon.

Szilvalekváros csuprot találok. Belül mázas, téglaszínén kívül meglátszik a csepp. A csokrot nem rendezgetem, csak beleteszem. Van, amelyiknek nem is jut víz.

Reggelre az összes szirom lehullik. Vörös foltok fehér kemencepadkán. Új, hogy virágot sajnálok. Úgy szeretkezünk, hogy menstruálok.

Gulls by Leonora Speyer

Fearless riders of the gale,
In your bleak eyes is the memory
Of sinking ships:
Desire, unsatisfied,
Droops from your wings.

You lie at dusk
In the sea’s ebbing cradles,
Unresponsive to its mood;
Or hover and swoop,
Snatching your food and rising again,
Greedy,
Unthinking.

You veer and steer your callous course,
Unloved of other birds;
And in your soulless cry
Is the mocking echo
Of woman’s weeping in the night.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*