Rohanunk bele | ritaritmia

Rohanunk bele

Nem megyünk, inkább rohanunk bele, új rablói vannak a Nyárnak, apró kis gengszterek. Dehogy azok, hol van már mikor aprók voltak, néhány hét, és túlnő rajtam a legkisebb. Nem szokott fölmerülni, mint szempont, milyen nagyok közt kicsinek lenni, de ha öt darab monstre férfival kell szembeállni, hát még ha ellenük kiállni, akkor hiába a felszegett fej, lenéznek rám. Némelyik direkte tornyosul fölém, másik frissen szerzett nagyságával hetvenkedik, és az ajtófélfánál hetente méreti magát.

Nem ijedek meg. Sőt felőlem nyelvet öltve táncolhat körbe, mint egy rémisztő maori. Gyakorta tör rám erre föl nevetés. Lehet, hogy így védekezem, igen, hogy nem vagyok én méltó ellenfele, komolytalan az egész lerohanás. Kár packázni velem, ezt gondolom magamban, van a meggyőzésnek más módja is, mint a nagyság. Hagynának békében, most, hogy innentől majd ők is ezt várják. Minden évben más. Elérkezik a június, és mindig másként kapok frászt. Volt már kóros rettegés, könnyen tovatűnő öröm, volt, hogy csak haboztam, mi lesz ezután. Attitűdöm per pillanat valahol a pánik és a láz között billeg.

Eddig volt tudniillik rend és bizonyosság. Péntekkel azért ez fölbolydult rendesen. Még van benne tartalék, az egyik rögtön érettségizik, a másik kis híján túl van diplomán, de aztán csatlakoznak ők is, Fene Nagy Szabadság. Megkérdeztem a minap a legkisebbet, mondaná meg, mit vár a jövőtől. Hát egy kis go-kartot, bobot, Boldogkőváralját ugyanúgy, mint tavaly, és jó sok házi gofrit, Nutellával őrült vastagon. Oszlik a pánik, nem kell itt nagy virítás a boldogsághoz. Szabadságból nekem is csöppen, ha másért nem, hát mert fele félidőben úgyis dolgozik, másik felét pedig kitaláltam, hogy lefesti szépen az összes vízvetőt a házban. Máris kezd nekem ez a nyár tetszeni.


Itt szólhat hozzá

VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.

*