ritaritmia

Töltésen sétálunk. Jobbra mezők, balra a Tisza. Húsz körül járok. Rajtunk kívül nincs más. Ha van is, érdektelen, a kép része lesz, feloldódik benne. Arca, teste, testének melege, haja, keze csak nekünk van. Összeérünk végig a a töltésen. Szárcsa, gém, bölömbika. Sárgalábú sirályok. Minden olyan új. Először látott nyárfaszöszök. Madarak vad, sürgető hangjai. Türkiz szitakötő. Art Nouveau. Sose látott napraforgók és pipacsok. A levegőt is másként kell vennem, nem volt még ilyen, ennyire illatos. Széna, zöld folyó és a séta a töltésen. Pipacsot szed nekem. Nem, lehet, hogy én szedem. Meleg lesz bolyhos, kicsi száruk tőlem. Sirályok fölöttünk, mintha varjúkárogást játszanának le 78-as fordulatszámon. Szilvalekváros csuprot találok. Belül mázas, téglaszínén…

Zsámbék, az egy ajándék. Itt élünk a tövében, és folyton azt válaszoljuk, minek, ha fölmerül, hisz voltunk már, mindent láttunk, Öregtemplom, Lámpamúzeum. Sőt mondjuk azt is, ki tudja, hányszor, hát százszor. Ribizlilekvárt ettem egyszer itt valahol. A vendéglős mamája csinálta, Rézi néni, ha jól emlékszem, de lehet, hogy egyszerűen csak Rózsi, mindenesetre olyan volt az a ribizli, de olyan, képtelenség elfelejteni. A vendéglős megszánt akkor, azon a kedves, szép napon, és adott egy üveggel. Nem is afféle kóstolásnyit, sok volt az, egészen hét deci. Ribizli. Kőrös, süldő kölökkorom. Lusta, nyári legyek. Nagyapám a konyha felől nézi a szürke kőpárkányra állított három hatalmas üveget. Úszik benne, lebeg a ribizli. Szörp lesz…

Nem, most nem a Lettországból lett raklapnyi zabkása, annál durvábbra pályázom. Legalábbis ízre. Lehetne egyszerű, de megint nem az. Kolbász. Nyugi, semmi pikantéria. Valaha persze huncut koromban a csabaiért már odavoltam. Emlékszel, bordással ettem, béna kis bejegyzés, keress rá nyugodtan. A bordást különben úgyse tudod meg, miféle fán terem. Ez most, úgy hírlik, egy kolbászfesztiválról van. Temérdek között állta ki a próbát. Kaptam belőle, kóstolóba négy karikát. Nem volt az négy, dehogy, kettő afféle tisztességes, bár soványka kör, a másik kettő fogyó félholdszerű. Persze adtad volna szívesen, de spórolni akarsz. Értem én, másnál magam se szívesen látnám. Még aznap intézkedni kezdtem. A címkéje mentén indultam el. Nem, nem szállítanak, egyszer…

Ha kiss, úgy még érthető volna. Keep it simple, stupid. Pedig ha tudnád, mennyire nulla. Szájhoz ér egy másik, érzed a kávét. Nyúlós mandulatejhab. Párizsis zsömlét. Vaj és zsömle és kígyóuborka. Vagy csak az ideges, éhes szaga. A sűrű nyálé. Semmi egy dolog, amiről azt hiszed, mekkora ügy. Semmivé lesz, ha most még ott dübörög is benned. Hagyni kell hűlni, nem pedig elhinni, hogy ez mindig így lesz. Nincs mindig így. Van, amikor már annyira kicsi a boldogság, mint egy Spar szilvás tea. Zwetschke-Marille, hiba szilvásnak nevezni, mikor kiérződik a kajszi. Kajszisnak kéne inkább hívni. Oda lesz. Apránként fogy el. Előbb a lelkesedés. Vagy csak belenyugvás ez, hogy úgyse fog…